2012. december 15.

2000. április 8-i változócsillagászati célú 20x80-as óriásbinokulár

Óriásbinokulárt szállítottak Pécsre!

Értesítem mindazokat, akit illet, hogy Budapesten megtörtént az óriásbinokulár szemléje, tesztelése és megvásárlása 2000. április 8-án este. A műszer másnap délben leszállításra került végleges helyére: Pécsre.

A japán Vixen 20 x 80 BWCF binokulár 3,5 fokos látómezejű, 80 mm objektív átmérőjű, 320 mm fókuszú, f:4 fényerejű, 4 mm-es kilépő pupillájú. Maga a műszer szíjjal, harmatgyűrűkkel, szemkagylókkal, állvány-adapterrel 2,3 kg, a kupakokkal, hordtáskával együtt 3,4 kg súlyú, így könnyen hordozható és kézből vagy megtámasztva is lehet nézelődni vele, de faállvány is van.

Pécs legnagyobb binoklijának tulajdonosa nagyon boldog!

Keszthelyi Sándor (KSZ)

Korábbi közlés: Csilla levelezőlista 1658/1. 2000. 04. 11.

2000. március 11-én este bolygók és Mir-űrállomás látványa

2000. március 11-én délután Pécs egét gyorsan vonuló felhők borították. Úgy tűnt, hogy a meghirdetett Csillagászat Napi távcsöves bemutatást nem tarthatjuk meg. Este 6 óra után a Bemutató Csillagdánál tucatnyi érdeklődő gyülekezett, így felállítottuk a távcsöveket. Figyeltük a nyugati égaljon megjelent egyre nagyobb felhőmentes rész terjedését. Feltűntek a bolygók (Jupiter, Szaturnusz, Mars) és már a Holdat is sejtettük.

A bemutatást a helyi televízió megjelenése akadályozta meg. Bekábelezték, televilágították a kupola környezetét. A távcsöveket az általuk jobbnak vélt irányokba forgatták, a nézőközönséget szépen beállították. Az interjúk felvétele közben derült ki, hogy a bolygóegyüttállás okozta világvége miatt küldték őket. Csillagászati tudásuk nem terjedt ki a nagybolygók neveinek ismeretére, az égbolt látszó forgásáról még csak nem is hallottak.

Végre a tévések és a felhők elvonultak. A távcsövekkel bemutattuk a főbb égitesteket, mutogattuk a csillagképeket a 20 fős közönségnek. Osztogattuk az MCSE szórólapjait. Válaszoltunk a kérdésekre a távcsőépítéstől az ősrobbanásig.

Egy rendkívül fényes műhold tűnt fel 18:53-kor a Capella mellett. Már akkor -1 mg volt. Műhold sebességgel haladt kelet felé és egyre fényesedett. -2 mg volt, amikor a zenit és a Sarkcsillag, -4 (talán -5) mg volt a Nagy Göncölnél, éppen a gamma UMa-n haladt át. A Cor Caroli-nál még mindig -2 mg, majd 18:56-kor halványult el. Szinte Iridium-szerű fénye volt, de több percen át (A http://www.heavens-above.com szerint utólag tudtuk meg, hogy éppen a MIR űrállomás haladt el hazánk felett!).

Gyenizse Péter és Keszthelyi Sándor.

Korábbi közlés: Csilla levelezőlista 1613/1. 2000. 03. 14.

2000. február 17/18-iki erős holdhaló észlelése

2000. február 17-én, csütörtökön késő este rendkívül erős holdhalót láttunk Pécs belvárosából. Még ennyire erős, határozott, feltűnő halót nem láttam még naphalóban sem, de ez holdhaló volt.

22:25 KÖZEI-kor a Hold magasan, delelésben volt, szépen sütött, az eget persze egyenletes fátyol vonta be. A haló erősen, fényesen, teljes körgyűrűt alkotva látszott. Csak a 22 fok sugarú kör látszott, a sáv szélessége 1,5-2,0 fokos volt. Nem volt színes. A belső széle éles volt, a külső diffúzan mosódott bele az ég alapfényébe. A Hold fényében pár fokon belül látszottak a cirruszfelhőzet redői, csíkjai.

22:27-kor azonnal tárcsáztuk a szabadszemes rovatvezetőt, de nem vette fel.

A holdhaló erős maradt. Legerősebb 22:50-23:00 között volt. 23:47-kor kinézve már gyengült, igaz a felhők is össze-vissza szakadoztak. De azért még teljes volt a kör, de egyenetlen felületű. Közben 18-a csütörtök lett. 00:08-kor néztük meg, még mindig látszott. A 103 perces észlelésnek elalvásunk vetett véget.

A cirruszfelhők és a halók ilyen erőssége a meteorológusok szerint rossz időt jelez. De reggel szép tiszta időre ébredtünk.

Keszthelyi Sándor és Sragner Márta.

Korábbi közlés: Csilla levelezőlista 1570/1. 2000. 02. 18.

1999. december 2-től a Nova Aql 1999 fényes nóva észlelése

A nóvák es a szupernóvák közötti egyik különbség, hogy a nóvák átlagosan "csak" 11 magnitúdót (legfeljebb 13 magnitúdót) fényesednek fel, a szupernóvák viszont 20 magnitúdót.

A Sas nóvája mielőtt kitört volna vörösben 15,6, kékben 17,4 magnitúdó volt (vegyük ennek középértékét: 16,5 magnitúdót). A nóva maximális fényessége december 2-3-án volt 3,9 magnitúdóval. Azaz 12,6-et fényesedett fel. Ez a nóva kategória, igaz a fényesek közül való.

Az új csillagot a Sasban 1999. dec. 1-én 18:50-kor fedezte fel Alfredo Pereira Portugáliából, a Cabo da Roca helyen, ami az európai kontinens legnyugatibb pontja. Egy 14x 100-as binokulárral látta meg. Első becslése 6,0, második 5,8, harmadik 5,8 magnitúdó volt. Másnap este ugyanő mar 4,4, 4,4, 4,3 fénybecsléseket észlelt.

Saját adataink:

Még nem telt el egy nap sem a felfedezés óta, amikor dec. 2-án 16:55- kor csengett a telefon, egy régi barátom értesített a nóváról. Az ég felhőtlen volt. Gyorsan keresőtérképet készítettem az AAVSO atlasz alapján és ki az ég alá. Pécs belvárosából is látszott a delta AQL-tól bő 1 fokkal északra a többlet-csillag puszta szemmel.
1999. dec. 02. 17:15 UT szabad szemmel: +4,0 mg (KSZ, SRX).
Aztán 3-án, 4-én, 5-én felhős volt az ég.
Majd kitisztult: 1999. dec. 06. 16:03 UT szemmel nem, hanem 7x35 B-vel: 5,6 mg (KSZ).
1999. dec. 06. 16:13 UT még egyszer: 5, 4 mg (KSZ).
Szóval nem fényesedik tovább. Falusi ég alatt még látszhat szabad szemmel is.

Keszthelyi Sándor (KSZ) és Sragner Márta (SRX).

Szerintem 1975 augusztusa óta nem láthattunk ilyen fényes nóvát (akkor az a Nova Cyg 1975 úgy emlékszem 1,5 mg, kb. a Denebbel azonos fényű volt).

Az említett Nova Cyg 1992 fénygörbéjét megnézve (Meteor 1992. évf. 6. szám 35. old., az IAU Circular alapján) a nóva olyan 4,2-4,3 mg volt maximumban, mindenképpen 4 mg alatt maradt. Az AAVSO térképei is 4,3 mg értéket adnak meg. Az MCSE VCSSZ fénygörbéjén is 4,2 mg-tól megy lefelé.

A mostani Nova Aql 1999. dec. 3-án 4,08 mg volt (43 észlelés átlaga) azaz egy picivel fényesebb az 1992-esnél.

Keszthelyi Sándor.

Korábbi közlés: Csilla levelezőlista 1447/4. 1999. 12. 07.
Korábbi közlés: Csilla levelezőlista 1449/4. 1999. 12. 08.

1999. december 7-i hajnali holdsarló keresés

1999. dec. 7-én hajnalban elhatároztuk, hogy megnézzük a 16 órás holdsarlót is. 5:00-kor keltünk. Az ég nagyjából felhőtlen, néhány határozott foszlánnyal tarkított volt. Jól beöltöztünk, mert a hőmérő -3 fokot mutatott. 6:10-kor indultunk. A kocsit borító dér levakarása után kiutaztunk Pécstől 8 km-re délre, és Pogány határában helyezkedtünk el 6:29-tól.
Az ég alul délkeleten már nagyon világos volt, látszott, hogy hol fog felkelni a Nap. Legalul csak 1 fok volt felhős, felette 8-10 fokos sávban tiszta égrész volt, az felett újra felhőcsíkok voltak. A Vénusz nagyon fenn, a Merkúr is már magasan látszott. A Hold nem látszott!
Egy 7x35-os binokularral felváltva és folyamatosan pásztáztuk nejemmel az ég alját. 6:45 volt, az elméleti holdkelte után 20 perccel voltunk, a Hold nem látszott pedig nagyon tiszta részen kellett volna lennie.
Így mulattuk az időt 7:00-ig. Akkor már a keleti-délkeleti ég csodásan színpompázott: a narancsvörös, a lila, a bíbor, a zöldes, a világoskék alapon egy-egy vörös vagy fehér felhődarab úszott. Olyan világos volt már minden, hogy feladtuk: még binoklival sem láttuk meg a Holdat, puszta szemmel meg pláne nem!
Keszthelyi Sándor.
Korábbi közlés: Csilla levelezőlista 1447/1. 1999. 12. 07.

2012. december 14.

1999. augusztus 11-i napkorona színe Paksról, szabad szemmel nézve

Áts GellértPécskékés fehér
Áts GyörgyPécsplatinaszőke
Balogh JánosHosszúhetényfelülete leginkább fehér, nagyon enyhe kékes hatással
Berkó BalázsLudányhalászikékesfehér
Berkó ErnőLudányhalászikékesszürke
Bucsi GáborBékésenyhén sárgás fehér
Bucsiné Finta ÁgnesBékésfehér-sárga
Bukovinszki RóbertGödöllősárgás az erős kék háttér mellett
Élő NikolettGyőrkékes-fehér
Fehér TamásKomlófehér
Fék MárkBudapestfehér
Forgács ZoltánBudapest"higanygőzlámpa"-sárga
Füleki SándorBudapestsárgás-fehér
Glatz KatalinNyíregyházaAz eredeti sárga napfénynél fehérebb, sápadtabb.
Gondán LászlóGyőrhalványsárga
Gondánné Nagy RozáliaGyőrnagyon halványsárga
Gotyár ErnaSalgótarjánfehéres-sárgás, de szürke is.
Gregor AndrásTátbelülről kifelé kék és sárga
Hajba MelindaGyőrfehér
Horváth GyörgyiPécsezüst fehér
Ignátkó ImrePécsfehér
Keszthelyi BernadettGyöngyöstarjánfehér, rózsaszín beütéssel
Keszthelyi SándorPécsneonosan fehérben kékesszürke külső, sárgás belső árnyalat
Keszthelyiné Sragner MártaPécsfémes csillogású kék
Kovács TiborBudapestbelül fehér, kívül kékes
Kovács ZsoltVecséssárgásfehér
Lázár József Budapestragyogó éles-fehér a kék ég előtt
Lőki DánielPécsfehér
Makay EszterPécsnagyon világos narancs
Merkel TimeaBudapestvakító fehér
Pál Károly, Dr.Pécssárgás-fehér
Simonkay PiroskaZalaegerszegsárgásfehér
Szabó SzimonaKisvárdafehér, kissé sárgás
Szemán LászlóMiskolcgyöngyházfehér
Tóth ÁgnesBudapestnagyon enyhén sárgás fehér
Tóth CsillaGödöllővakító fehér, kintebb sárgás
Varga IzabellaBudapestezüstösfehér
Vigh KatalinBudapestezüstösfehér
Vígh LajosPakskékesfehér
Vigh Sándorné, MáriaBudapestkékes-lilás fehér
Vigh ZsoltBudapestfehér belül, világos-halványkék kívül

1999. augusztus 11-i csillagos ég a teljes napfogyatkozás alatt

Megkérdeztük a Pakson észlelőket, hogy szabad szemmel melyik csillagokat látták a teljesség idején.

 „Csillagnak” neveztünk most mindent, ami csillagszerű objektum volt az égen, így a két bolygót (Vénusz, Merkúr) is. A válaszadó 62 ember között tapasztalt és kezdő amatőrcsillagászok valamint laikusok egyaránt voltak. A személyek és a látott csillagok száma külön táblázatban van.

A következő 7 objektumot látták szabad szemmel:

1./ A Vénusz bolygót (-3,5 mg) 100 %, azaz mindenki látta. Már a totalitás előtt 11 perccel észrevették (Áts György) „balra lefelé 8 óra irányában”, a kihangosításnak köszönhetően mindenki kitakarta kézzel a Napot és szintén jól látta. A totalitás után 21 percig még látszott szabad szemmel (Balogh János).

2./ A Sirius (alfa CMA) (-1,4 mg) csillagot az észlelők 48 %-a látta. A teljesség 45-ik másodpercében vették észre többen, a DNy-i horizont derengése felett. Jól látszott. Amikor újra kisütött a Nap, még 2 percig látni lehetett.

3./ A Capella (alfa AUR) (+0,1 mg) csillagot az észlelők 10 %-a látta. Magasan jobbra fent látták magányosan és csak a „totál közép” pillanatától vált észrevehetővé.

4./ A Procyon (alfa CMI) (+0,4 mg) csillagot az észlelők 19 %-a látta a Naptól jobbra, kicsit lejjebb.

5./ A Betelgeuse (alfa ORI) (+0,4—0,6 mg) csillagot kevesen, csak az észlelők 8 %-a látta, ők is bizonytalanul. Csak a totalitás 100-ik másodpercében vették észre. Jobbra, a Merkúrtól és Procyontól messzebb látszott.

6./ A Merkúr bolygót (+0,7 mg) többen, az észlelők 37 %-a látta. A Naptól jobbra, kicsit feljebb volt. Nyilván a tudatosabb keresés eredménye ez. Lehetséges, hogy fényesebb volt, mint az előrejelzés.

7./ A Regulus (alfa LEO) (+1,3 mg) volt a leghalványabb csillag, ami látszott, de ezt is nagyon kevesen, csupán az észlelők 5 %-a látta, pedig ez volt a Naphoz legközelebb. A Vénusztól feljebb, a Naptól balra volt a helyzete. Hárman látták csak, ebből ketten halvány csillagnak említik. Bartha tudatosan kereste a Regulust, de nem látta.

 A 62 fő átlagosan 2,27 db (kerekítve 2 db) csillagot látott. Az emberek 36 %-a látott legalább 3 csillagot, csak 18 %-a látott legalább 4 csillagot és csupán 3 %-a (Gregor András és Keszthelyi Bernadett) látott 5 csillagot. 5 csillagnál többet senki sem látott. (És ebben már a két bolygó is benne van!)

Annak köszönhetően, hogy a Regulus gyenge fényét hárman észrevették: a szabadszemes határ +1,3 mg volt. De inkább a +0,5 mg feletti csillagok látszottak biztosabban.

A horizont felett legalább 15 fokkal volt még néhány fényes csillag, amelyet senki sem látott:
Arcturus (alfa BOO) (0,0 mg) 25 fok magasan.
Aldebaran (alfa TAU) (+0,8 mg) 25 fok magasan.
Pollux (béta GEM) (+1,1 mg) 65 fok magasan.
Castor (alfa GEM) (+1,6 mg) 65 fok magasan.

A Szaturnusz bolygót (+0,3 mg) többen (Áts György, Gregor András, Keszthelyi Sándor, Vincze Iván) tudatosan kereste, de nem látták, nyilván alacsony helyzete miatt. Csak 8 fokkal volt a horizont felett.

Ennyi volt Pakson a téli-tavaszi csillagképek alkotta csillagos ég! Így borult ránk az „éjszakai sötétség délben”!

Keszthelyi Sándor.

1999. augusztus 11-i teljes napfogyatkozáskor az élővilág viselkedésének észlelése

Az élővilág viselkedése Pakson a napfogyatkozás alatt

Állatok

Keszthelyi Sándor (Pécs): A füves észlelőhelyen nagyon kevés állat volt, csak a fűben lévő szöcskék ugráltak ide-oda, mert a nagy embertömeg felzavarta őket. A levegőben csak néhány fecske volt, de egyre gyülekeztek még mielőtt elkezdődött volna a részleges fogyatkozás, sokan úgy vélték, hogy az általunk felzavart szöcskékre és egyéb rovarokra vadásztak. A Kilátódomb, mint centrum körül körözött úgy 30-50 fecske a részlegesség alatt.

Vígh Sándorné (Budapest): A szúnyogok a sötétedésre előjöttek, de nem tömegesen. Bartha Lajost és még 1-2 embert csípett meg szúnyog a totalitáskor. A sötétedéskor a fecskék földközelben köröztek, majd a fény felé elszálltak. A birkák a sötétedés alatt visszaindultak az ólba, a fény vissza jöttekor újra előjöttek.

Szemán László (Miskolc): Közvetlenül a totalitás előtt a rovarok felélénkültek, a fecskék alacsonyan cikázva vadásztak rájuk. Az árnyék közeledtére a fecskék felemelkedtek a magasba, majd az árnyék elöl menekülve elrepültek délkelet felé.

Bahorné Jaskó Zsuzsa (Miskolc): A Kilátódomb nyugati részén telepedtünk le, hogy ne zavarjuk a csillagászokat és vártuk nyugat felöl az árnyékot. Előttünk pár száz méterre volt egy juhakol körbekerítve. A birkák kint legelésztek. Egy idő után az egyik felét beterelték a karámba. A másik fele elindult egy közeli bozótos, ligetes, fás rész felé. Férjem a juhász után szaladt és megkérte, hogy ne terelje el a birkákat, hogy lássuk, esetleg hogyan reagálnak a nappali sötétségre. A juhász azt válaszolta, hogy még ha akarná, akkor sem tudná kiterelni őket, mert ilyenkor délben pihennek az árnyékban. A totalitás előtt kb.5-6 perccel, amikor a fény rohamosan csökkent, a birkák megindultak a fás rész felöl a karám felé. A gond az volt, hogy nagyon hirtelen lett sötét és félúton érte őket a teljes fogyatkozás. A birkák megálltak, mintha a földbe gyökerezett volna a lábuk. Jó 10 perc múlva kezdtek csak magukhoz térni és legelészni. Ahogy a fény és a meleg újra visszatért a birkák újra az árnyékos fák alá húzódtak. A karámba terelt birkák csak legelésztek egy helyben és nem volt semmiféle különösebb reakciójuk.

Keszthelyi Dániel (Gyöngyöstarján): A madarak őrült táncba kezdtek, ami szintén hirtelen történt, s hirtelen el is tűntek a semmibe a totalitás beálltával. ... Állítólag egy közeli hodály juhászával meg lett beszélve, hogy a juhokat terelje ki az ég alá. A totalitás előtt az egyik domboldalon legeltek hosszú sorokban. Állítólag visszaindultak aludni a totalitás alatt, de megfigyelhető volt, hogy a juhok teljesen lemerevedtek.

Részlet a magnófelvételből: (A totalitás előtt) 12 óra 45 perc. Igen ... Nézd ott a fecskék, hogy kavarognak ... A fecskék elkezdtek körözni, nyugatra hátul, ott a birkakarám környékén ... Ők azt hiszik, hogy este van ... Valaki figyelje az ökörfarkkórót, hogy mit csinál ... 12 óra 46 perc. Maronics: Rohannak a birkák ... most mennek a birkák be, a birkák mennek aludni. A kutya is rohan be, mint a hülye...
12 óra 54 perc. (A totalitás után) A birkák elmentek ... Na most nézzétek az árnyékot ... Áts: Hát a birkák békésen legelésznek, ott ni. De nézd teljesen megvannak merevedve, ... meg se mozdulnak, most kezdenek megindulni. Amikor kezdett a szürkület jönni, akkor kezdtek kijönni az erdőből ... Látod! Eddig meg voltak állva, meg voltak merevedve a birkák. A birkák elindultak! Eddig meg voltak merevedve. ... 12 óra 57 perc. A birkák előjöttek. Megmozdultak. A madarak meg eltűntek. Nincsenek fecskék. Leestek. Elaludtak ... Most van 12 óra 57 perc 30 másodperc ... Megjöttek a fecskék ... 13 óra 00 perc.

Kiss István (Komló): A Rádiótelepen az egyik antenna kosarában töltöttem a fogyatkozás idejét harminc méter magasságban. Körülöttem fás, ligetes rész terült el. A teljesség előtt és után pár perccel a madarak nyugtalanok, reklamálnak, hangosan csivitelnek.

Fülöp István (Paks): Lenn a városban figyelte a jelenséget. Egy galambraj közvetlenül a sötétség előtt leszállt, megnyugodva ültek. A totalitás ideje alatt az egész raj egyszerre felszállt a levegőbe. A kiscsibék a kotlós alá mentek, anyjuk alá bújtak. A totalitás nem okozott éjszakai sötétséget, ezért ki-ki dugták fejüket és nézelődtek. A kakas a totalitás után rögtön kukorékolt egy nagyot.

Emberek

Bahorné Jaskó Zsuzsa (Miskolc): Én elsősorban az emberi, érzelmi motivációimat tudom csak leírni. Azt hiszem nagyon jó volt, hogy közösségben együtt éltük át ezt az élményt. Már a várakozás is fantasztikus volt, a totalitás előtti jó 10 perc, ahogy a fényviszonyok rohamosan csökkentek, hidegebb lett. Nem tudom mennyire az én érzékenységem, vagy a felfokozott várakozás miatt, de szabályszerűen rázott a hideg (pedig fel voltam öltözve) és lúdbőrös voltam. ... csak szívtam magamba az eseményeket. Fantasztikus volt az első felkiáltások utáni csend. Mintha minden lelassult volna ... Fogalmam sem volt hol vannak körülöttem a családom tagjai, utólag a szememre is vetették a gyerekeim, hogy szóltak hozzám és mintha ott sem lettem volna, nem is figyeltem rájuk, észre sem vettem őket!... A totalitás után az én érzésem szerint olyan volt, mintha egyszerre lett volna újra világos és gyorsabban melegedett volna a levegő.

Forgács Zoltán (Vecsés): Enyhe fejfájást éreztem a totalitás alatt. Nem voltam egyedül: ismerőseimtől, szomszédoktól, munkatársaktól gyűjtött információim szerint jó néhányuknál előfordult hasonló érzés. Egy idős néninek pedig reumatikus fájdalmai voltak a totalitás előtt és alatt.

Keszthelyi Dániel (Gyöngyöstarján) és Lukács Attila (Vámosgyörk): A totalitás közeledtével egyre erősebb izgalmi állapotba kerültünk (fáradtak is voltunk, már 2 napja nem aludtunk), lábunk nehezedett, majd lebénult és mozdulni sem tudtunk. A sötétség kezdetével tudatunk egyre jobban beszűkült, ítélőképességünk csökkent, koncentrálóképességünk leromlott. Ha egy női hang nem kiáltott volna fel U 2 idején, hogy „Gyémántgyűrű!”, biztos, hogy fel sem néztünk volna a Nap felé. Úgy éreztük, hogy közel van a szívbénulás állapota. Csak a „Totálközép!” elhangzása után figyeltük meg tudatosan a dolgokat, akkor már késő volt ... A fogyatkozás gyorsasága, felfokozott hatása, kíméletlensége által ízelítőt kaphattunk a természet folyamatának valódi működéséről.

Keszthelyi Sándor (Pécs): A Kilátódombon voltak olyan kicsi gyerekek, akik még koruk miatt nem tudatosan, hanem ösztönösen élték át a napfogyatkozást.
Bucsi Gábor (Békés) kisfia Bucsi Attila (született: 1994)
Nagy Rozália (Győr) kislánya Gondán Eszter (született:1994)
Kész László (Bóly) kisfia Kész András (született: 1996)
Mindegyik kisgyermek a részleges fogyatkozás alatt élénk volt, szaladgált, hiszen a nagy tömeg, az izgatottság rájuk is átragadt. Ahogy sötétedett úgy nyugodtak meg, a totalitás előtt elálmosodtak. Lefeküdtek a szülők által biztosított pokrócokra, kocsi ülésekre úgy, mintha este lenne mind a hárman. A totalitás idejét Kész András és Bucsi Attila kifejezetten át is aludta.

Szabadi Péter (Paks): A Sportcsarnok mellett felállított szabadtéri színpadon ismertettem a napfogyatkozást az oda összeverődött ezer fős - laikusokból álló - tömegnek. Az ismertetést a totalitás idejére abbahagytam, így figyelhettem a jelenséget és a tömeg reakcióit is. A totalitás kezdete előtt kb. 5 másodperccel már kiáltásokat lehetett hallani, a totalitás első másodperceit a tömeg hangosan köszöntötte. A totalitás további részében lényegében csönd volt. Mindenki megdöbbenten és gyönyörködve figyelte a jelenséget.

Észlelések adatgyűjtője: Keszthelyi Sándor.

Korábbi közlés: Csilla levelezőlista 1373/6. 1999. 10. 30.

2012. december 13.

1999 augusztus 11-i teljes napfogyatkozás magnetofon felvételének szövege Pakson

Az 1999 augusztus 11-i teljes napfogyatkozás magnetofon felvétele. Paks, Kilátódomb.

Az észlelőhelyen lévő, jövő és menő 400 fő hangjait, hangulatát mutatja a magnetofon-felvétel valamint a közben elhangzott és kihangosított tanácsok szövegét (Áts György műsorvezetése mellett  Bartha Lajos, Hoffmann János, Horváth Györgyi,  Ignátkó Imre,  Keszthelyi Sándor, Kész László, Maronics Tibor,  Patacsi Zsolt,  Sragner Márta,   Szemán László hangjai főként). Itt adtunk hírt a többieknek és a közönségnek mi történik éppen, mi várható, mire figyeljenek éppen,  hol tart a teljes árnyék. Néha a Kossuth Rádió műsora hallatszik. Maga a napfogyatkozás is visszakövethető a felvételen, hiszen időadatok is elhangzanak közben. A totalitás alatt a másik magnóról elindított visszaszámlálás hallatszik. A felvétel nem folyamatos, 5  részből áll, megszakad és kisebb-nagyobb szünet után indul újra. A teljes időtartama 69 perc.  A magnófelvétel szövegét igyekeztünk pontosan lejegyezni, kivéve ha ez a nagy zaj, egyszerre beszélés miatt nem sikerült. Az információt nem jelentő felesleges csevegéseket, nagyon hosszú ismertetéseket csak jelzésként említjük. Minden idő NYISZ-ben.

1. rész
11 óra 17 perc --- 11 óra 30 perc
(13 perces)

11 óra 17 perc.   A tömeg morajlása, zsibongása.
Áts: 10 percen belül lesz az első kontaktus. Úgyhogy rá lehet készülni, akinek pontos órája van, majd figyelje. És használjátok a nézőkét, és csak úgy szabad belenézni. Majd mondjuk előtte  egy fél perccel hogy most már akkor kell nézni.
Látni! Nevetések. Már látni! Zsibongás.
Pontos időt kérünk!  Gyurci adj egy hangot! Halló, halló, egy nagyon pontos óra van itt, az órákat ahhoz lehet igazítani......Egy nagyon  DCF pontos órához igazítják az órákat,  mikrofonba olvassa Szemán László: 11 óra 19 perc : 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20 másodperc. Mondom még az egész percet 11 óra 20-kor majd.......
Figyelem! 11 óra 20 perc lesz:  5, 4, 3, 2, 1, most!
Köszönjük ez, volt a pontos idő. Tehát 11:20.  7 perc múlva kezdődik az első kontaktus, érintkezés.....
Zsibongás. Beszélgetések jó hangulatban. Nevetgélések.
Ignátkó: 11 óra 21 perc 20 másodperc.  Még 5 perc.
Keszthelyi: Napfogyatkozás!!! Ez se normális!
Hoffmann: Kérem mindenki vonuljon ki a körből,  a távcsövek állványait véletlenül se rúgjuk fel.  Nézzünk a lábunk elé is.
Ignátkó: Legjobb lenne ha kimenne mindenki, kintről is ugyanúgy lehet látni. A szél erősebben fúj.
Zsibongás. Az izgalom fokozódik.
Keszthelyi: Na gyerünk észlelni! És írja is föl valaki az ordításunkat. Bartha Te írod az ordításunkat? Itt már megy a felvétel, úgyhogy nyugodt lehetsz.
Gyurci adj hangot! Halló, halló, figyelem! Kérjük a nem csillagászokat menjenek a körön kívül. Most fontos nekünk ezt a kontaktust észlelni. Erre a pár percre menjenek ki.  Meg végig......Utána vissza is jöhetnek, utána nézhetik, mert több mint egy óra utána a jelenség. 11:27-kor lesz az első kontaktus. Jobbról jön a Hold.  Távcsövekben balról. Binoklikban jobbról.
Tanácskozás.  Zsibongás.
11 óra 24 perc.  Ignátkó „meteorokat” lát a Nap előtt szűrön keresztül.....  Keresztül ment szépen a Nap előtt!  Kettőt láttam már.... Ennek megbeszélése. 
Erősen fúj a szél, hallatszik a zörgése.
11 óra 25 perc. Gyerekek! Tessék felkészülni. Távcsövesek 27-kor látják.
 Keszthelyi: Szemmel a Napnak a  jobb oldalán  lesz a belépés, jobb oldalon kezd  el csorbulni, binoklikban is,  a távcsövekben  viszont fordítva,  ott  a bal oldalon.... A napfoltnál ugye?... Mit tudom én....
Áts: Gyerekek nagyon figyeljetek.... A ruszkik ellenőrizni fognak bennünket....11 óra 26 perc. Egy percen belül kontaktus van.  Egyenes állású távcsőnél jobbról, fordítósnál balról.....
Még nem kell nézni...Hol van a Hold? A Hold  még ott van a Naptól jobbra. ... 2 perc múlva látod a Holdat....A magnó, hol van a magnó, hova ordíthatok....  Jön a Hold!  Egy perc múlva.  11 óra 27 perc van óra szerint. Elcsaltam egy kicsit. A Holdnak nem jár pontosan az órája....  Gyerekek elmarad. Távcsövesek nézzék! Zajongás. Lajos, nézed? Jó. Távcsövesek ordítsanak először! ...Lehet, hogy nem is lesz napfogyatkozás. Mondom, hogy elmarad. Holnap lesz. Zajongás.

(11 óra 27 perc 45 másodperc a számítás szerinti 1.kontaktus, az U1)

11 óra 28 perc 09 másodperc.  Jön. Most.  Csendet kérünk! Megvan.  Morajlás. Látszik? Igen. Kontaktus.  Megvan. Binoklisok látják? Szemmel  még nem! Igen. Binoklival! Szemmel nem.
11 óra 28 perc 22 másodperc. Megvan. Na mintha most.  Kontaktus van már mióta Sanyi! Most.
11 óra 28 perc 27 másodperc.  Igen-igen látszik, valami!!!....
Jobbra fönn egy csorbulás. Jobbra fönn. Jobbra fönn  2 óra tájékán. Látszik! Jön befele. Puszta szemmel is.  Igen, nagyon jó. Jobbra fönn.  Megkezdődött!  Éljen! Ordítozás. Huuu!  Jól van. Zajongás....Egy óra húsz perc nyugalom.  Lesz napkorona gyerekek! Mindenki látja? Igeeen!  Na látja. Most már egészen jól látszik. Látjátok, hogy csorbul? Igen. Az óra állása szerint  körülbelül  fél három magasságában. Ott a Hold.
Ignátkó: Sanyit még a hideg is kirázta. Sanyi  mióta vársz erre? 33 éve! Jaj belenéztem a Napba! Áts: Szeretettel köszöntjük a napfogyatkozás két főszereplőjét...  Köszönöm...a Napot és a Holdat...Ja, azt hittem engem meg a Mártát!....
11 óra 30 perc. Na most lekapcsolom.

2. rész
12 óra 00 perc --- 12 óra 10 perc
(10 perces)

12 óra 00 perc. Déli harangszó szól a Kossuth Rádióban.
Ignátkó: Sanyi,  dél van, mondj valamit, mi a helyzet, most hogy állunk, bekapcsoltam a magnót. A hírek is belemehet, nem ?
Krónika. Itt a Kossuth Rádió hírműsora,  a mikrofonnál Ney György. Jó napot, jó napfogyatkozást kívánok valamennyiünknek! Remélhetően mindenütt  felhőtlen, vagy felhőtlen lesz  az ég  így zavartalanul figyelemmel kísérhető, ahogyan  a Hold elfedi a Napot. Tanácsos még abban a másfél két percben is  védőszemüveggel csodálni az eget.  (Nevetések)  Nem lehet elégszer elmondani, hogy egészen negyed  háromig, amíg a napfogyatkozás tart,  tartsuk magunkon a szemüveget és hamarosan azt is meghallhatják, hogy egyfolytában csak  2-3 percig lehet használni azt, gyerekeknek még ennyit sem, azután pedig negyed órára pihentetni kell a szemet....Műsorunkban  erről további  részleteket is hallhatnak majd és beszámolunk a teljes napfogyatkozás térségében tapasztalható forgalomról is. Az időjárási előrejelzések szerint az ország egész területétről látható a csoda, még ha nem mindenhonnan egyformán is. Mi a helyzet most, amikor már jó félórával túl vagyunk a folyamat kezdetén, mivelhogy 11 óra 25 perckor kezdett beleharapni a Hold a Napba.....Most kapcsoljuk a meteorológust Bártfay Erzsébetet......(Csend)................ Nevetgélések. A meterológus is nézi a napfogyatkozást. Ez durva volt..... Ez a kapcsolás nem sikerült, reméljük a többi majd jobb lesz. Csaknem száz helyszínről közvetítik a Nap állását a Petőfi rádió tizenegy órás élő műsorában, amely ma a naprajongók rádiója, bárki saját hangján közvetítheti amit lát a világ  és az ország városaiból, településeiről. Most kapcsoljuk az ötös stúdiót, a műsorvezetőket Vas István Zoltánt és Katymári Vandát. Mi volt eddig a legérdekesebb? Mit mondtak el a szemtanúk? Hol tart az árnyék?
12 óra 02 perc. Vas István Zoltán: Siralmas volt egyébként a kezdésünk, úgyhogy, ha Arany Jánosnál maradunk, akkor Isten őrizzen, mert ugye rossz kezdetnek rosszabb  lesz vége majd. Hát itt szerencsére fordult a kocka, mert az első bejelentkezések, főleg a Nyugat-Dunántúlról, de Dél-Magyarországról is arról tudósítottak  bennünket, hogy részben vagy teljességgel fedett az égbolt. Azután kiderült, a szó szoros értelmében is, mert a Balatonon egyre többen látták a Napot, aztán már a Dunántúl egyéb részein is, sőt még Ópusztaszer fölül is elvonultak nagyjából a felhők és megszűnt az esőzés.
Katymári Vanda: Az állattartókkal lesznek még gondjaink, én azt hiszem sokan pánikba esnek, el kell hogy mondjak, hogy én magam is... állattartó vagyok. Sokan pincébe vonulnak  például a macskáikkal. Nem tudjuk mi a félelem vagy a tévhitek oka, de igyekszünk ezeket eloszlatni, még ebben a műsorban, tehát a Petőfi hullámhosszán.
Vas István Zoltán: Nagyon érdekes volt, Új-Skóciából, Nova Scotiából jelentkezett be egy hölgy, aki illetékességét tekintve egyébként debreceni és ízes tájszólással tudósított bennünket arról, hogy részint hajóval, részint pedig repülővel utaztak el onnan hozzávetőleg 600 km-re, illetve mérföldre megnézni a napfogyatkozást, mert ott nem ígértek igazán kellemes  körülményeket.
Hasonló volt a helyzet Münchenben, ahonnan arról szólt a beszámoló, hogy miszerint  a németek példásan megszervezték a közlekedést, példának okáért egy óra időtartamra letették a kocsijukat, éppen azért, hogy a dugókat elkerüljék. De ami az időjárást illeti, nem voltak valami kellemesek eddig a körülmények. Ezért is, ennek volt tulajdonítható talán, hogy  hozzávetőleg 40 perccel ezelőtt beszéltem egy a Veszprém és Vas megye határán lévő domb tetejéről egy német úrral, aki elmondta, hogy Bajorországból jött és nem bánta meg, mert isteni az idő,  tökéletesen tiszta az égbolt és este már  viharos gyorsasággal mennek is vissza.
Ney: Azt lehet tudni, hogy ...egy pillanat, bocsánat, azt lehet tudni, hogy hányan nézik külföldről nálunk? Van erről adatotok?
Vas: Hozzávetőleges adataink sincsenek, de azt tudni, hogy hozzávetőleg 3---3,5 millióan, tehát Magyarország egyharmadnyi lakossága tartózkodik  abban az inkriminált sávban, ahol a totális napfogyatkozást látni lehet majd.
Ney: Köszönjük szépen, további jó műsort! Most a legeslegfontosabb információk következnek három percben. Hogyan nézzük a napfogyatkozást? Mire ügyeljünk elsősorban, mit ne felejtsünk el semmiképpen? Nagy György András Horváth Andrással a Planetárium igazgatójával beszélget.
12 óra 05 perc. Nagy György András riporter: Horváth András  a Planetárium igazgatója. Foglaljuk még egyszer össze, mi az amit tudni kell a napfogyatkozásról?
Horváth András: Igen! Ópusztaszeren a Nemzeti Parkban vagyok és teljes hangerővel beindult a műsor. Az Ópusztaszer Szeged környéke  a egyik legrosszabb hely pillanatnyilag, teljesen borult van. Meteorológus kollégák azt ígérik, hogy mire itt lesz a teljesség, addigra talán lesznek lyukak. A Dunántúl közepén valószínűleg jól lehet majd  látni a napfogyatkozást és Budapestről is. 11 óra 25 és 11 óra 30 között kezdődik  a napfogyatkozásnak a részleges szakasza, amikor a holdkorong elkezdi eltakarni a  Napot, körülbelül 1 óra 23 percen keresztül  tart ez a folyamat. Ez az a szakasza a napfogyatkozásnak, a részleges szakasza, amikor használni kell azokat a bizonyos védőszemüvegeket, amelyeket kb. 2-3 percig lehet használni, aztán tessenek máshova nézni egy negyedóra húsz percre, aztán ismét fölnézni az égboltra. Látni lehet hogy a Hold  haladt a pályáján, többet takar el a Napból. A legeslegérdekesebb és legizgalmasabb jelenség a zónában, tehát ahol teljes lesz a napfogyatkozás, a   Szombathely és Siófok, Makó vonaltól 55-55 km-re északra és délre húzódik, ennek a zónának  a közepén  mondjuk Ópusztaszeren 12 óra 53-kor kezdődik a teljesség. Ekkor, ha nincs nagyon borult, akkor itt elsötétedik az égbolt, megjelennek a csillagok, a bolygók, és a Nap körül  a napkorona, az egyik  legszebb jelenség. A napkoronát, a napkitöréseket, ilyen vörös színű protuberanciákat már szabad szemmel kell nézni, aki a zónában van. Aki nincs a zónában, tehát például Budapesten, Győrben, Miskolcon, hogy csak a nagyobb városokat mondjam, azok a maximum idején , például Budapesten  12 óra 51 perc 39 másodperckor egy nagyon-nagyon vékony, kifli alakú gyűrűt fognak látni a Napból. Budapestről csak a védőszemüveggel szabad a maximum idején belenézni. Nem fog elsötétülni az égbolt, nem lehet a csillagokat,  bolygókat látni, nem lehet a napkoronát látni. Még egyszer mondom, hogy  azokon a helyeken, megint nagyvárosokat mondok Győr, Budapest, Miskolc és környékükön nem szabad a Napba nézni védőszemüveg nélkül. Csak aki a zónában helyezkedik el, amikor teljes lesz a napfogyatkozás, amikor sötét lesz az égbolt, akkor a Napba bele szabad nézni szabad szemmel, amikor teljes a napfogyatkozás. Ez a zóna közepén 2 perc 22 másodpercig fog tartani.
Nagy: A Hold árnyéka illetve a totalitás kb. tíz perc alatt száguld végig az országon, vagyis mindenütt egy picit máskor kezdődik el maga a  totalitás. Mikor lehet levenni  a szemüveget? Tehát hogy dönthető el, hogy mikor kell levenni?
Horváth: Igen! Akkor, amikor észreveszik, hogy a szemüvegen keresztül semmit nem  látnak, akkor le kell venni. Akkor sötét lesz és akkor szabad szemmel nézni. Na most, hogy mikor vegyük újra fel a szemüveget, ez gyakorlati tanács, hogy abban a pillanatban, amint a Hold túlhalad a napkorongon, becsillan, akkor gyorsan elfordítani a fejet, fölvenni a szemüveget és aztán megint lehet nézni, hogy a holdkorong hogyan vonul el a napkorong elöl.
Nagy: Maximálisan a szemüvegen keresztül mennyi ideig lehet szemlélni a jelenséget?
Horváth: Egy két-három percnél tovább ne nézzük  a szemüvegen keresztül sem a Napot. Egyébként a két-három perc nagyon hosszú. Unalmasan hosszú,  megnézni hogy a Hold  éppen  a Napnak mekkora részét takarta el  és aztán  tessék mással foglalkozni, megnézni, hogy  milyen  lesz az árnyék, kifli alakú kis foltokat lehet látni  a fákon keresztül. A kisgyerekek csak a szülők felügyeletével nézhetik a napfogyatkozást, a szülőknek nagyon  figyelni kell arra, hogy  amikor a napsugár a részleges szakaszban még látható,  akkor nehogy szemüveg nélkül nézzenek a Napba. (Egyre nagyobb a nyüzsgés, a beszélgetés Pakson)
Ney: Végül is mit és mennyit láthatnak azok most az égre néznek? Kapcsoljuk a meteorológust Bártfay Erzsébetet!
12 óra 09 perc. Most sikerül a kapcsolás.
Bártfay Erzsébet: Sajnos ma, most a déli órákban az ország északi, északnyugati részén, de elszórtan   még délkeleten is továbbra is  több a felhő, igaz, hogy  ennek jó része gomolyfelhő és közbe-közbe előbukkanhat  a Nap, illetve az eltűnőben lévő Nap, de ezeken a területeken felhős az ég.  Viszont az ország nagy részén, délnyugaton és középén is derült az idő. Egyébként ott ahol felhős az idő, főleg délkeleten záporeső és zivatar is várható még ma. Holnap már mindenütt kevesebb lesz a felhő, több  a napsütés. Mérsékelten meleg időre számíthatunk. Hajnalban 12-17, délután 24-29 fok között alakul a hőmérséklet.......
A Kossuth Rádió szól a háttérben, egyre gyengébben hallhatóan....Közben zajok, kiáltások: Milyen érdekesek a felhők!  Zajongás. Most nézzétek, milyen érdekes. Nem, nem jó, most már nem. Belenézel? Igen.  Hát fényesebb. Sárgább. Odaadjam?...
12 óra 10 perc. Zsibongás.

3. rész
12 óra 20 perc --- 12 óra 22 perc
( 2 perces)

12 óra 20 perc. Keszthelyi: Ebben a pillanatban érte el az európai kontinenst a teljes árnyék!  És megjöttek az oroszok. ... Most  már  Franciaországot kezdi terítetni. Megjöttek az oroszok!
Ignátkó: Szerintem, megcsípett egy darázs, mert a darazsak érzik a napfogyatkozást.
12 óra 21 perc. A totalitás 12 óra 51-kor fog bekövetkezni. Mennyi idő van még? .....az 30 perc...
Áts: Kb. 30 perc...Előtte mondjuk majd....a gyerekeket próbáljátok majd fékezni, hogy ne szaladgáljanak össze-vissza, feldöntik a távcsöveket, meg  saját magukban is kárt tesznek... és majd csendet kérünk, majd csendet kérünk mindig,  a csillagászkodás az komoly elmélyült tudomány ugye, a hangoskodást nem szereti, a sárkány  aki beleharap a Napba és hátha elijed.
12 óra 22 perc.

4. rész
12 óra 30 perc --- 12 óra 41 perc
(11 perces)

12 óra 30 perc. Hoffmann: Egy kis figyelmet kérünk. Mindenki aki körülnéz észreveheti, hogy az árnyékok egyre sötétebbek lesznek és a Nap is kezd egy kicsit a fénye kifakulni. Ha megnézitek a környező tájat, a színek is egy bizonyos idő múlva kezdik  majd elveszíteni a  az erős színűket.......Mindenki nézze meg, hogy az árnyékotok már mennyivel sötétebb, mint amikor kezdődött ez az egész és egyre sötétebbé fog válni.
12 óra 31 perc. Keszthelyi: Franciaországban most végződik a teljes napfogyatkozás és kezdődik Németországot, most éri a teljes árnyék. Azt elmondanám, hogy honnan jön a teljes árnyék. A birkahodály fölött fog megjelenni, tehát ott ahol az a távoli oszlop van, a kiserdőnél. Arra van Siófok, onnan fog majd érkezni. És túloldalt a jegenyefa irányába fog távozni.  Körülbelül. Ott megy át az Alföldre, ott látszik túl a kalocsai székesegyház, meg ott egy gabonasiló és attól balra a nyárfánál fog átmenni az Alföldre. Tehát ez az árnyék iránya.
Áts: Na most ez az árnyék nagyon széles, azt ne felejtsük el hogy  120 km kb. a szélessége, az élménye olyan lesz hogy onnan egy nagy feketeség jön, egy kb. 680 méter/másodperc ....az  az erdő egy  olyan 6-7 km-re van, tehát 6 és 10 másodperc  alatt fog ideérni..... A következőt szeretnénk kérni Önöktől. Miután a csillagászok, akik  megfigyeléseket végeznek, az ő számukra van egy magnófelvétel, amin számolunk visszafelé, 2 perc 22 másodpercet visszafelé számolunk. Az első kérésünk, igazán legyen mindenki csendbe! Jó? Ha lehetséges és közben nem akarunk beszélni semmiről, mert arra figyelünk, hogy ugye ők  közben állítgatják a távcsöveket, fényképezőgépeket.... és ez adja az ütemet hozzá.... Ezért én most elmondanám, hogy miket fogunk látni.......
Ismerteti folyamatosan: mi látszik az égen, milyen bolygók, milyen csillagok látszanak majd és merre. Vénusz...Merkúr....Sirius....Procyon...Szaturnusz talán...Nem lesz teljesen sötétség....horizont feletti derengés körben....Perseida meteorraj ideje van... Ha szerencsénk van, jó sokat jön....A fényképezés most tegyék meg, de a teljesség alatt lehetőleg ne vakuzzanak. És teljes csendet kérünk, ha lehetséges....
Keszthelyi: A napon a hőmérséklet már 10 fokot esett, árnyékban még csak 1 fokot. Ez nem vészes.......
12 óra 36 perc. Most Németország lakosai látják a teljes fogyatkozást. Dél-Németországban teljes, ha egyáltalán jó az idő, mert  a reggeli műholdképek borzalmasak voltak....Még egy  pár percig Németországban, aztán 12 óra 40 perckor megy át Ausztriába és jön felénk a holdárnyék.
Áts: Lehet, hogy most még mindenki ingujjban van, vagy anélkül. Nem árt esetleg a gyerekekre ráadni valami kis ruhácskát. Nagyon hirtelen fog lehűlni a levegő., már most érezni, hogy hűvösebb van.... egy ilyen bágyadt napfény van.....Figyeljük, hogy a kis lyukon átmenő fény  kifli alakú sarlót vet....Vagy valakinek a közelében van ez a keskenylevelű ökörfarkkóró, ez itt őshonos, hogy az hogy fog viselkedni......Kb. 10 perc múlva elkezdjük a visszaszámlálást, mert akkor bekövetkezik a totalitás..... Erősen fúj a szél.
Ugye...fázik a lábam!
Mindenki a furcsa árnyékokat, sarló alakú fényhatásokat nézi.....Ha a kezetek között egy kis lyukat csináltok, látható a sarló alakú napkép. Valami pici lyuk....sarló lesz és nem kerek.
12 óra 37 perc. Sötétedik,  azért sötétedik.... Mennyi az idő? 12 óra 37 perc? ....14 perc múlva....
Papírra egy kis lyukat fúrtok az is sarló alakot vet.... Gyerekek ne rohangáljanak.
Keszthelyi: 14 perc múlva teljes sötétség lesz és látszik a napkorona. Fogadjunk, hogy kék égen következik be és nem lesz felhő....ha vesztek egy pezsgőt fizetek.
Hoffmann: A hőmérséklet árnyékban 31,9 fokról 29,5 fokig  csökkent, napon viszont 39,5 fokról 26,7-re, majdnem 13 fokot csökkent. És egyre érzékelhetőbb, hogy  kicsit erősödik a szél is.....
Kossuth Rádió hangja. 12 óra 40 perc. Most kapcsoljuk az Astoria Szálló hallját. Ki nyer ma szignálja. 12 óra 41 perc....(A kazetta megtelt, leállt, meg kellett fordítani)

5. rész
12 óra 43 perc --- 13 óra 16 perc
( 33 perc)

(A teljes fogyatkozás kezdete U2 = 12 óra 50 perc 43 mp)

12 óra 43 perc. Zsibongás.  Mutogatás, nézik a Vénuszt. Függőleges és balra....
Áts: Balra lefelé, kb. olyan 8 óra körüli irányban. ....Sanyi láttad? Látom, most. Jó. Te most már akkor jön az idő nemsokára...
12 óra 44 perc. Keszthelyi: Nagyon lenn van a Vénusz és balra.....Nézd meg ezzel....Zsibongás....Dani....Hol vagytok?....Gyönyörűen látszik. Morajlások.
12 óra 45 perc. Keszthelyi: Emberek, most már a fogyatkozást nézzétek, ne a Vénuszt!
Áts: Még a nézőszemüvegen keresztül lehet csak  nézni  ám a fogyatkozást.  És mindenki nagyon vigyázzon a szeme világára, mert még ez is ártalmas.  6 perc múlva sötétség....És körülbelül egy 6 perc múlva  lesz a teljes sötétség. Na most ha körülnézünk egy picikét, hátrafelé is nézzük az eget, nagyon érdekes színe van, olyan színpadias világítás van.....
Sragner: Mondd be légyszi, hogy a Keszthelyi Dani jöjjön azonnal a Trabanthoz....
12 óra 45 perc. A Keszthelyi Dániel  jöjjön a Trabanthoz azonnal kérjük, a kocsihoz, a vashoz,.....Látjátok a Vénuszt ....Gyerekek akkor fel kéne tűnni a Siriusnak....... Látjátok a Vénuszt? Ott van, gyönyörű szépen látszik a Vénusz...Igen...Nézd ott a fecskék, hogy kavarognak.....A fecskék elkezdtek körözni, nyugatra hátul, ott a birkakarám környékén.... Ők azt hiszik, hogy este van....Valaki figyelje az ökörfarkkórót, hogy mit csinál...
12 óra 46 perc. Maronics: Rohannak a birkák... most mennek a birkák be, a birkák mennek aludni. A kutya is rohan be mint a hülye...( Egyik észlelő ekkor bújt el kocsija csomagtartójába)... .....vigyázzatok nehogy elessetek ebben....(
Igen....Kiáltozások....
12 óra 47 perc.  Áts: Kb.3 perc múlva ideér az árnyék....Akik úgy gondolják, hogy nyugat felöl látni akarják a felénk rohanó árnyékot, azok forduljanak arra....a kiserdőnél valahol......
12 óra 48 perc (U2-135 sec) Áts: Ugye milyen sötét lett hirtelen! Mikor a szobában letekerjük azt a fényerőszabályzós csillárt.
Igen. Kb. 2 perc.   Horváth Györgyi: Mondd be, hogy ne vakuzzanak! Megint vakuznak, ott is vakuznak...Vakuznak....
Áts: Kérjük szépen, hogy lehetőleg ne vakuzzanak ....ne lehetőleg, nem és kész!... hát most a csillagászok itt vannak, őket zavarja....
12 óra 48 perc. (U2- 120 sec) Nagyon kevés idő van vissza..... Te, Imre ez jó helyen van?....Én az árnyékra is tudok indítani nem?
12 óra 49 perc 01 mp. (U2-102 sec) Kiáltozások, morajlás. Ne vakuzzanak már!
Erősen sötétedik, most már mindenhol .....Te,... pillanat-álljra  van állítva?  Jó...Te idejössz és elindítod....  12 óra 49 perc 28 mp.(U2-75 sec)  Azta! Morajlások.
12 óra 49 perc 34 mp. (U2-69 sec) Gyerekek, mintha... mintha vihar jönne! Jaj de jó!!!
Most figyeljétek!  Ottan tornyosul föl. Ott ni, ott minthogyha, felhő,..... most jön.
Látjátok, hogy milyen gyorsan. Most tessék figyelni arra, ott föltornyosultak a felhők,  ...a sziluettje előjött.
Na .Te akkor. az órát figyeljétek gyerekek,  valaki mondja az időt. Sanyi?!
Te , Imre, mikor indulunk? Én indítok, itt az ujjam alatt van a magnó. Jó. Te indítasz! Kiabálások.
Na most a földre nézzetek, lefelé.  Jaj! Igen. Most.
12 óra 50 perc 17 mp.(U2-26 sec) Kiabálások. De jó!!!  Tényleg. Na...
Na most teljes csendet kérünk! Indítjuk az órát! Senki ne beszéljen!
Ott a gyémántgyűrű!!!! Ott van! Ni. Nézzétek.
Jaj de szép!!! Ott van!  Ordítozások. Csendet kérünk! Ordítozások!!! Sikoltások!
Csend!!! Most! Csend!  Most. (A visszaszámlálás indítása!)
(12 óra 50 perc 43 másodperc a számított  U2,  azaz bekövetkezett  a teljes napfogyatkozás!)
Ott van a Vénusz. A Vénusz feltűnt. Azta!...Gyerekek.....!
12 óra 50 perc 58 mp. Az eltelt idő 15 másodperc.
Csendet kérünk!
Hát ez valami pompás!
Ne vakuzzatok!  Ne vakuzzon senki se!
Eltelt idő 30 másodperc.
Hát gyerekek .... csillagokat ígértem. Még a Regulus se jött elő.
Ott egy csillag, ott oldalt van egy csillag.
Eltelt idő 45 másodperc.
Ott van egy csillag.  Ott van egy. Igen.  Hol látod? Jobbra  lent. Ott lent ....A Sirius. Gyerekek a Sirius feltűnt a nyugati égbolton.
Eltelt idő 1 perc.
Vagy a Betelgeuse? Nem az a Sirius lesz.  Igen . A  Szaturnusz nem.  A.....
Totálközép.
Igen.  Igen . Capella.  Capella!
Eltelt idő 1 perc 15 másodperc.  Gyerekek a Capella is látszik... Itt van, fönn. Fönt is van egy csillag.
Zsibongás.
Eltelt idő 1 perc 30 másodperc. Gyerekek...döbbenet!
Gyönyörű napkorona van.... Előbb lesz vége picit....
Eltelt idő 1 perc 45 másodperc. Igen a Siriusz,  ott fönn a ...igen, .Betelgeuse, jó,  Betelgeuse és a Sirius....
Az utolsó 21 másodperc visszaszámolása kezdődik. Csendet!
21, 20, 19, 18, 17, 16, 15, 14, 13, 12, 11, 10, 9, 8, 7,  Igen.
6, 5, 4,
3 ,Zsibongás.
2 , Zajok. (Itt lehetett vége a teljességnek! A számított U 3= 12 óra 53 perc 4 másodperc)
1.
Vége! ....Vége.
12 óra 53 perc.... Erről maradtam le....Morajlások.....Megy az árnyék....
Áts: Hát kérem szépen még a Vénusz bolygó látszik. Lenn balra. Sajnos a Merkúrt nem,  én nem láttam. Látta valaki? Igen. Nem. A Siriust lehetett látni és a Betelgeuse csillagot, talán, nem tudom...igen ott volt....mert valaki mondta, hogy fölötte is volt, de én azt nem láttam....Na hány fok volt, az fölírták? Fölírták.
12 óra 54 perc. A birkák elmentek....Na most nézzétek az árnyékot.... Megy a jegenye felé...az árnyék vonul elfelé.
A kalocsai templomot nézzétek, még sötétben van Kalocsa...A Duna másik oldalán a kalocsai székesegyház, ő még sötétben van....
Keszthelyi: Kalocsa még sötét!  Kalocsa még sötét. Mondjad, mondjad, mondjad.
12 óra 54 perc. Még sötét. Hát igen,  hát az ....egy 15 km, az, olyan 30 másodperc... Még mindig lehet látni...
A Sirius még mindig látszik  a két felhő között, a két felhő között,  a kis felhőtől jobbra...
12 óra 55 perc. Sirius még van.... igen hát  az az ég legfényesebb első osztályú csillaga...
Hoffmann: Sanyi láttad azt az óriási protuberanciát?  Igen.  Alul. Alul egy picit balra.  Igen, eszméletlen nagy volt! Huhu!  Iszonyatosan nagy volt, eszméletlen , hangyászsün szerű. Ja, ja. Eszméletlen nagy volt..... Binoklival...Zsibongás, öröm,
Horváth Györgyi: Megcsináltuk!..... Ezt az  ember még egyszer megnézné, nem?  Gyerekek!  Ezt már visszatapsolni nem lehet....4 fokot zuhant a hőmérséklet árnyékban...és 19,5 fokot napon....
Áts: Hát a birkák békésen legelésznek, ott ni. De nézd teljesen megvannak merevedve,... meg se mozdulnak, most kezdenek megindulni. Amikor kezdett a szürkület jönni, akkor kezdtek kijönni az erdőből... Látod! Eddig meg voltak állva, meg voltak merevedve a birkák. A birkák elindultak! Eddig meg voltak merevedve....
Na akkor Imre. Jó volt a számolás ugye? Tökéletes!...Elvihetném az órámat? El. Köszönöm szépen.
Szegeden látták-e?  Merkúrt látta valaki? Igen.
Szegeden most üvöltöznek. Szeged lát-e valamit?  Zsibongás.
És nem lett olyan sötét! A planetáriumban előállítottuk, a pécsiben, tekergettük, hogy kb. milyen lesz....és a Sanyi mindenáron erőltette, hogy  ő még fogja látni az  Orion övet. Nem láttuk! És ugye milyen világos volt? ... Elérte már az országhatárt?  Szegeden már túl van? Nem, most még nincs...  most ér oda. 
Azt szeretném megkérdezni, hogy lehet majd  fotókat venni?  Még a csapból is az folyik majd. Na majd a következőt, azt megnézitek.
12 óra 57 perc. Valaki: Nem tudom ki érezte ezt a belső tágulást, benn a szervezetbe lévő belső tágulást,  olyan nagyon lehetett érezni, szinte feszítette széjjel az embert.  Érdekes... Gyönyörű volt...Nagyon szép volt. A gyémántgyűrű nagyon szép volt.
Keszthelyi: Az árnyékban mért hőmérséklet csak  bő 2 fokot esett, a napon meg 17-et.
A birkák előjöttek. Megmozdultak. A madarak meg eltűntek. Nincsenek fecskék. Leestek. Elaludtak. A Vénusz is eltűnt.  Látszik még a Vénusz, én még látom. Te még látod? Igen. Még a Vénuszt látni. Ugyanott ahol az előbb. Most van 12 óra 57 perc 30 másodperc.
Valaki: Én azt szeretném megkérdezni, hogy melyik volt az a csillag, amelyik 4 óránál volt? Mert  fél háromnál volt a Merkúr.  Mért Te láttál valamit? Közelebb. Megvolt. Megjöttek a fecskék.
13 óra 00 perc. A Vénuszt látni. Még mindig látszik.  Keskeny sarló alakú. Ennek ismertetése....
Zsibongás. 
Ignátkó: Kellemes az időjárás.
Csendes beszélgetések..... Elfelejtettem fényképezni. A Vénusz, de még látszik...
13 óra 02 perc. Bartha: Érdekes, minden régi följegyzésben az szerepel, hogy ha a napfény kibukkant, akkor a nézőközönség üvöltözni kezdett. Itt csend volt.
Áts: Mert én annyira csitítottam a népet...túl lettek kompenzálva szegények.... Az első napfogyatkozáskor nem lehet. Most visszatekerjük a Holdat és majd másodszor lehet kiabálni.
Hegyhátsállal rádiótelefon kapcsolat. Hogy vagytok?  Jó időtök volt? Itt jó volt, mindent láttunk. Hány csillagot láttatok?
13 óra 03 perc. Keszthelyi: Hegyhátsálon jó idő volt!
Zsibongás. De olyan óriási protuberanciák voltak, 3 óra irányában, balra lefelé....! Igen. Ennek tárgyalása.
13 óra 04 perc. Szatymazzal rádiótelefonozás. Keszthelyi: Jó egetek volt? Láttatok mindent?  Láttatok protuberanciát!? Hála a jó Istennek! Puszillak Mária, szia! Attilát üdvözlöm! Szia!
Halló! Örömhír!  A teljes magyarországi sávon sikerült mindent  látni, tehát...Zala megyét fölhívtuk ott is...és Szatymazon is,  ott is jó idő volt, egy kis felhőátvonulással, de volt!  Kiabálás. Éljenzés! Tapsvihar! Ne mondják  hogy csak nálunk!
13 óra 05 perc. Éljen a napfogyatkozás! Jó akkor azért nagy baj nem volt!  Köszönjük a tájékoztatást! Legközelebb találkozunk! 2081-ben mindenkit szeretettel várunk,  ezen a helyen. Megígérem, hogy a pécsiek vendége lesz mindenki aki megéri, mindenki kap egy üveg pezsgőt....
És aki azt akarja, hogy tudja ki volt itt Pakson ,ezen a dombon, az írja be magát a brigádnaplónkba,  írja be magát és akkor 2081-ben tudják, hogy itt volt.
13 óra 06 perc. Szép volt!  Kurva élet! Mi bajod van? Fényes volt az ég!!! Fényes!  Nem volt sötét. Abszolút nem volt sötét! Jegyzetelni nem is kellett elemlámpa.  Finnországban sötét volt. Ott rohadt sötét volt látod.  Finnországban sötét volt. És mi volt ennek az oka? Hogy  itt tiszta volt az ég...ott meg borult volt.
És nagyon szép...és nagy korona volt. Nagy! Háromszorosan ment el jobbra és kétszeresen balra. hat napátmérő.  Az 3 fok. Szemmel is szép volt. Nem kellett binokli. Jól látszottak a szálak. Lerajzoltam.
Én elfelejtettem fotózni.  Szerintem sok fotós nem....Lesznek jó fotók. Lesznek.
Na... Te, be volt kapcsolva a magnó? Be volt. (Bontani kezdik a hangosítást)
Zsibongás.
13 óra 07 perc. Na bemondjunk még valamit? Most hol jár az árnyék? Mondj egy időt. Nálam 1 óra 7 perc van. Pont Bukarest. Adj hangot!
Keszthelyi: Most az egyetlen főváros fölött van az árnyék. Bukarestet takarja be totálisan! És most ott vagy látnak valamit vagy nem! Bukarest a legsötétebb  folt most Európában! Remélem a magnó ezt nem vette. De a szekusok itt vannak.  És utána lemegy a kontinensről. 13:12-kor.
13 óra 09 perc. Kérem szépen ha valaki valami különleges dolgot  megfigyelt, észrevett, szíveskedjen idejönni és akkor mi feljegyezzük, beírhatja nevét a brigádnaplóba.
Valaki: Nem fujt a szél a totalitáskor.
Áts: Igen egy érdekes megfigyelés, hogy a szél előtte erős volt, és elült. Csendbe volt, csend volt, szinte teljesen csend volt, olyan kísérteties.
Ha valaki valamit látott, esetleg csillagot, vagy Perseida meteort. A Procyont, a Siriust, vannak aki látták. A Regulust én nem láttam. Szóval akkor Procyon volt. Igen.
Ignátkó: Hatalmas gyémántgyűrű volt. Gyönyörű, pont felnéztem,  szabad szemmel.
Tibcsi, a helyzet?  Jó volt, jó!
Zsibongás, gyerekek szaladgálnak.
Beszélgetések egyre csendesebben.
13 óra 14 perc. A  nevek és a csillagok összeírás folyik. Még távcsövekbe néznek felnőttek és gyerekek. A Napot és a Vénuszt nézik távcsövekben.
13 óra 16 perc. Felvétel vége.

Lejegyezte: Keszthelyi Sandor.

Korábbi közlés: Csilla levelezőlista 1382/3. 1999. 11. 03.