2004. június 8-án a Vénusz bolygó átvonulása a Nap előtt

Az időpontot pontosan tudtuk. Hiszen már 1882-ben is tudták. Legközelebb majd csak: 2004. június 8-án lesz. Ám, mindig olyan távolinak tűnt. Még nekünk is. Mint, ami mindig várható, de sohasem elérhető. Majd a jövőben. Talán. 2004. június 8-án. Papíros íze volt ennek a dátumnak. Majd a 21-dik században lesz ez: valamikor. Túl az évtizedeken, túl az évezredfordulón, túl az üveghegyeken, túl az Óperenciás tengeren, mint a mesékben. Majd egyszer lesz. Majd egyszer valakikkel megtörténhet. Persze majd másokkal, az utódainkkal. Azokkal, akik abban a távoli 2004-es évben élnek. Ők, majd látni is fogják. Talán. Ha megélik.

Komolyabb lett a dolog, amikor novemberben kézbe vehettük a csillagászati évkönyvet. A 2004-est. Ott volt a naptárában és a táblázataiban a június 8-dika is. De még akkor is távol volt: a jövőben. Idén tavasszal is. Hiszen az esti égen még ott ragyogott a Vénusz. Aztán eljött a május hó is, a hírverés nagyobb lett, a Vacsoracsillag meg tényleg a Nap felé húzódott. Kezdtük visszaszámlálni a napokat. Furcsa volt.

Már június lett. Nem lehetett ám felhőtlen az örömünk. Akkor jött be, előbbre csúszva, a Medárd-napi monszun ideje. Az meg általában 40 napos. Borult, esős, felhős, vigasztalhatatlan időjárás. Hideg, kellemetlen, állandóan felhős napok következtek. Be kellett fűteni esténként, néha nappal is. A Napot sem láttuk június 6-ig. Látnivaló volt a rideg valóság: erről a jelenségről most szépen le fogunk maradni. Minden ott, a felhőzet felett zajlik majd le: de semmit sem láthatunk! Lezajlik az, de nélkülünk. Borult lesz egész nap, borult lesz az egész országban, borult lesz az egész kontinensen!

Nem is baj! Hiszen annyi minden érdekeset, szépet, különöset, rendkívül ritkát, pompásat láttunk mi már itt. Nézzük csak az elmúlt 10 évet: 1994. nyarán a szétdarabolódott üstökös Jupiterbe csapódásait. 1996-ban a fényes Hyakutake-üstököst. 1997-ben a még fényesebb Hale-Bopp-üstököst. 1998-2002. novemberjeiben a Leonida-meteorraj erős hullásait. 1999-ben a hazai teljes napfogyatkozás egész folyamatát. 2003. májusában a Merkúr-átvonulást, a teljes holdfogyatkozást, és a sarló alakú napfogyatkozás-keltét. 2003. novemberében az országos nagy sarki fényt. Igazán nagy élményeket kaptunk az égtől már eddig is. Nem jár már nekünk az, hogy még a 122 év óta elsőként látszó Vénusz-átvonulást is megnézhessük. Sok lenne. Nem lenne igazságos. Ne is lássuk! Nem is kell.

Bár, jó lenne! Ha csak egy kicsit, ha csak a felhőrésekben, ha csak pillanatokra is, ha csak halványan is: megpillanthatnánk a Napot és, rajta a Vénusz fekete pöttyét. Az is elég lenne. Csakhát: egy hete borult van, a napfényt egy pillanatra sem látni. Azért a kocsi tartályát teletankoljuk, az útlevelet előkészítjük. Tervezzük a menekülési útvonalat. De érdemes-e? Hová a csodába meneküljünk? Álljunk inkább meg! Itt helyben, a vártán. Aztán talán látunk valamit. Vagy nem.

És máris itt van június 7-e, hétfő este. Elővesszük a régi napfogyatkozás-néző szemüvegeket. Minden binokulárra kis kupakokat és napszűrő-fóliát ragasztunk. A távcsöveket összerakjuk, beállítjuk a meridiánsíkba, minden segédeszközt, szűrőt odateszünk, okulárokat megtisztítjuk, mindenbe új és tartós elemet teszünk, a DCF 77 órákat újraindítjuk. Papír, írószer, fényképezőgép. Mindez persze csak pótcselekvés: ha jön az időjárási front, és betakar mindent, akkor ez kevés. Igen, az esernyőt: azt biztosan vinni kell!

Az ébresztőórát felhúzzuk. Korán kelünk, így korán kellene lefeküdnünk.

Nehéz elaludni. Nincs nyugodt éjszakánk. Közben már június 8-adika lesz, de még csak hajnali 2 óra. Ez már elvileg az a nap! Kedd. Micsoda? Az ég csillagos? Teljesen felhőtlen, igen tiszta, csendes és enyhe. De nem szabad bizakodni, nem tart ki reggelig, megjön a nagy felhőfront. Lassan telnek az órák, de az ég még mindig jó. Süt be az ablakon a negyedhold, de mégis kellemes a csillagos ég. Nem, most nem szabad elővenni a távcsöveket. Ilyen tiszta hajnalon változókat (vagy inkább mélyegeket) jó nézni. De ezen a hajnalon nem! 2004. június 8-án nem. Ma csak egyetlenegy csillagászati jelenség észlelendő. Csak egy! Vagy egy sem.

Csörög a vekker! 5 óra van. 2004. június 8-a hajnala. Az ég még mindig felhőtlen, a rádió szerint az egész országban az. Ez a legrosszabbra utal: most jön meg a felhőzet, és betakar mindent! Nem érdekes, mennünk kell! Mint a halálraítélt, élete utolsó hajnalán. Még egyszer utoljára: elindul, de tudja: ennek jó vége már nem lehet. Újabb pótcselekvések: fürdés, borotválkozás, tiszta és elegáns ruha. Számít ez? Hátha éppen ezen múlik. Hátha mégis megpillantjuk.

Reggel 6 óra. Indulás! Süt a Nap a bárányfelhők között. Bepakolunk a kocsiba, indulás a csillagvizsgálóba. Ezekben az órákban, éppen ezekben a percekben vajon hány csillagász nyitja ki csillagdáját? Hány amatőrcsillagász helyezi el műszereit? Hányan nézik meg naptárukat, újságjukat, hallják a rádiót, nézik a televíziós hírműsorokat? Ma lesz az, ami 122 év óta nem volt sehol sem a földkerekségen!

Felérünk a csillagvizsgálóba. Szinte utolsónak érkeztünk: az udvart, a teraszokat betelepítették amatőrcsillagász ismerőseink, most rakosgatják távcsöveiket, kábeleiket, szűrőiket, keresik a Napot. Vagy 10 amatőrtársunk van ott 10-15 távcsővel. Már csaknem 7 óra.

Egy 150/2250 mm-es Zeiss Meniscas mögé kerülök. Napszűrő fel. A Nap belekerül a látómezőbe. Óragép elindul. Az 56 x nagyítás kicsi lesz, bár belefér a Nap. A 90 x túl nagy, igaz biztosan és jobban látom ezzel vizuálisan, de a napkorong harmada van csak benne. A zenitprizma miatt találgatom, vajon hol lesz a belépés? Óragép leállítva: aha arra van nyugat. Szemben a kelet. De merre a déli irány? Más távcsövekbe nézve, a kicsi napfoltok alakzatait memorizálva próbálom tippelni a helyet. Ahol talán, esetleg, majd, egyszer, a távoli jövőben, majd 2004. június 8-án reggel, ha jó idő lenne: megláthatnám esetleg a Vénuszt, legalább egy pillanatra.

De hiszen az ég szinte teljesen felhőtlen és kék, és a Nap olyan tisztán és makulátlanul süt. Talán mégis meglátjuk? Remeg a kezem, remeg a szemem, csak a napperemet nézem. Fogalmam sincs hol jön az a valami. Nézem, nézem, de semmit sem látok. A napperem alig hullámzik, éles, csakhogy üresen világít. És már 7 óra 20 perc van! Semmi!

Mellettem ordítanak fel előbb: „Látom! Ott a Vénusz! Top! Most! Jön! Beharapás!” És akkor látom én is meg: lejjebb mint sejtettem, biztosan pár másodperccel lemaradhattam, de most már én is látom: jön be egy fekete dudor a napperembe! Erős, határozott, koromfekete, és egyre nő. Önkívületbe kerülök. Érzem, hogy valami olyant látok, amit még eddig soha sem, és amit valószínűleg többé soha sem. Jön befelé a Napra a Vénusz! Ahogy ismerem magam: valószínűleg én is ordítok valamiket, mindenfélét, fogalmam sincs miket! Nejem az írnok. Méri a bekiabálások időit, jegyzetel. Néha őt is az okulárhoz engedem. Van rá idő.

Fekete, nagyon nagy, határozott, éles peremű korong nyomul, egyáltalán nincs a légkörének nyoma. Valaki azt kiálltja: „Gyerekek, ez nem is a Vénusz, ennek nincs légköre!” És nagyon nagy az átmérője, és egyre nagyobb! Még annál is nagyobb, mint amennyire legszebb álmainkban gondoltunk. Látjuk a Vénuszt! Ezektől a percektől már nem igaz az a sokszor leírt mondat, hogy "Nincs élő ember, aki látta volna a Vénuszt a Nap előtt!" Már van. Itt is, máshol is, sokezer, talán sokmillió ember Európa, Afrika és Ázsia lakosai közül. Mi is! Nemcsak Hell Miksa, Sajnovics János, Konkoly Miklós, Gothard Jenő, Cook kapitány, és a többiek. Most már: mi is!

Telnek a percek. Mérjük a Vénusz-benyomulás 50 %-os idejét. Ahogy a feketeség még jobban a Nap elé megy (olyan 60 %-os fázisnál) megpillantható lesz a kívül lévő, még a Nap elé nem került bolygókorong is. Mint a hamuszürke fény a Holdon, úgy egészül ki teljes koronggá a Vénusz itt. Főleg a felső és az alsó ív nyúlik ki, képez csaknem teljes körívet, mutatja térhatásúan a (félig benn, félig kinn) lebegő korongot. Aztán még beljebb megy: közeledik a napperem és az óriási Vénusz-kör látszólagos kontaktusa. Ez könnyen és jól mérhetően. Már beljebb van: de nem szakad el teljesen a Vénusz a Naptól, még összeér vele kicsit. Most jönne a hírhedt „Fekete Csepp Jelenség”? Ám, nem. Ez nem sötét, hanem csak halvány, szürke, maszatos mező marad közben. Nem zavaró ez a „Szürke Csepp”, jól elkülöníthető a Vénusz fekete körétől és a a Nap fénylő peremének a szélétől. Majd a kettő között kiépül egy fényhíd: a Vénusz végleg leszakad, és megkezdi háborítatlan vonulását a fényes korongon.

Most veszünk levegőt. Most látom, hogy remegek, most látom kik vannak körülöttem. Mintha minden tisztább, hangosabb, vibrálóbb, másabb lenne. Megéltünk valamit, amit nem hittünk volna, hogy megérünk. Minden már benn van, a pupillánkon belül, a retinán, az agyban, a lelkünkben. És benn a fényképezőgépekben, a webkamerákban, a számítógépekben. De már múltként. Már megtörténtként. Már öreg az idő, hiszen: 2004. június 8-adika reggel 8 óra van.

Keszthelyi Sándor

2011. június 15-én este megfigyelt teljes holdfogyatkozás

Feleségemmel a Balaton északi partján fekvő Szigligeten töltünk nyaranta néhány hetet. A középkori várral és templomrommal, a nádtetős parasztházakkal sűrűn beépített régi faluval, a környék kialudt vulkánjai között telepített szőlőkkel és présházakkal tarkított gyönyörű tájon szívesen időzünk. Idei nyaralásunk idejére esett a teljes holdfogyatkozás. Elhatároztuk, hogy itt figyeljük meg a jelenséget, egyúttal nyilvános távcsöves bemutatást tartunk az érdeklődőknek.

A kelő és már fogyó Hold mielőbbi megpillantása takarásmentes délkeleti horizontot kívánt. A vulkáni csúcson álló várba csillagászati műszerekkel nehezebb lett volna feltelepülni, ezért a Szigliget déli részén kiépített és gondozott strandot választottuk. A nappal fizetős községi strand 18 óra után ingyenesen bejárható. A Balaton partjáról jó kilátás nyílik, a fonyódi hegy felé, ahonnan a Hold megjelenése várható.

Értesítettük a település polgármesterét. Felvettük a kapcsolatot Szigliget egyetlen amatőrcsillagászával: Egyed Péterrel. Ő már legalább 25 éve végzi itt a csillagászati ismeretek terjesztését. A régi Eszterházy-kastélyban 1953 óta országos hírű alkotóház működik. Egyed Péter ide telepítette 200 mm-es Newton-rendszerű tükrös távcsövét, súlyos parallaktikus mechanikával és állvánnyal együtt. Az itt alkotó íróknak, költőknek, művészeknek esténként sok szép égi objektumot mutatott meg estéről estére éveken át. A "Nagy Bertának" nevezett műszer áttelepítését nem, de hordozható műszereket ígért a távcsöves bemutatáshoz. A holdfogyatkozásról és a rendezvényről készítettünk egy plakátot, amelyet Szigliget hirdetőtábláira rajzszögeztünk ki 12 helyen.

Még sütött a Nap, amikor 20 órakor kitelepültünk a stand parti sétányára. Keszthelyi Sándor és Sragner Márta egy 102/500 mm-es lencsés távcsővel, egy 10x50-es és egy 7x35-ös látcsővel, Egyed Péter pedig állványokra rakva egy 10x80-as és egy 20x60-as binokulárral helyezkedett el. Közben 30-40 érdeklődő is körénk gyűlt, akiknél szintén voltak kisebb látcsövek és fényképezőgépek.

Az ég teljesen felhőtlen, tiszta és szélcsendes volt. A Balaton vizén hullámok nem voltak. A túlsó part és a fonyódi hegy kettős csúcsa szépen látszott. Hosszasan várakoztunk a Hold megjelenésére, ez alatt a Napról, a Holdról, a Földről és árnyékáról adtunk ismertetést. Tudattuk, hogy a látóhatár alatt a holdfogyatkozás már elkezdődött (U1: 20:22:55, ezt nem észlelhettük). Végre, 20:47-kor megjelent a Hold! Fonyód hegyétől jobbra láttuk meg, alacsonyan, kezdetben nagyon halványan. Lassan feljebb jött, a horizont közeli légrétegek fölé érve láthattuk, hogy már csak a jobb felső fele látszik, a többi része elfogyott! 20:56-kor éreztük úgy, hogy 50 %-os a fogyatkozás. Ekkor a Hold még csak 3 fokkal volt a horizont felett.

Bár már lement a Nap, sajnos az ég még világos volt, egyetlen csillag sem látszott. Így a Holdnak a fényesebb fele is bágyadt volt, a másik fele egyáltalán nem volt érezhető. Ahogyan lassan sötétedett az ég, és a Hold is feljebb emelkedett - és tovább fogyott - úgy lett érezhető az elfogyott rész gyenge derengése is. Ez főként a kis nagyítású látcsövekkel volt szép, melyekkel már a víztükör fölött lebegő kör alakú Hold mutatkozott, jobbra még némi fényes sarlóval. Mivel a Balaton vize gyengén fodrozódott, igen szép volt a Hold és köztünk kialakuló "ezüsthíd" jelensége.

Végre az egész holdkorong becsúszott a földárnyék umbrájába, így a Hold teljesen elfogyott (U2: előrejelzése: 21:22:29, ezt észleltük 21:21:32-nak). A jobb oldal narancsszínűbb volt, a bal oldal barnásan derengett. Már érezhető volt, hogy igen erős és nagy mértékű lesz a fogyatkozás. Az égen ekkorra már feltünedeztek a fényesebb csillagok: Arcturus, Vega, Spica. A Szaturnusz is észrevehetővé vált, és innentől kezdve ez lett a távcsövek fő célpontja. Az este folyamán a folyamatosan érkező érdeklődők mindegyike igényelte a bolygó látványát. A 102 mm-es lencsés távcső váltakozó nagyítással (25x, 50x, 83x) a Szaturnuszt, annak gyűrűjét és a Titán nevű holdját mutatta meg. A közönség nagyon nagy része hálás kiáltásokkal fogadta a látványt, amelyet csak képekről ismert, de itt élőben gyönyörködhetett benne. Sokan 5-10 alkalommal is megnézték.

A totalitás alatt nagy feltűnést keltett a 21:39-kor megjelent Nemzetközi Űrállomás. A délnyugati égen vettük észre a Spicától jobbra. Az Arcturus és a Hold között érte el -3 magnitúdós fényét. A Nagy Nyári Háromszögben a keleti égen tűnt el. Azután az égen látható csillagképeket és csillagokat lézerpálca segítségével mutattuk be. A Tejút is feltűnt. 22:40-től sejthetően, 22:45-től már jól látszott. A távcsövekkel az Albireo, a Polaris, az Antares, a Herkules gömbhalmaz, a Gyűrűs-köd, az M11 voltak a bemutatott objektumok. Véletlenül feltűnő 4-5 meteor és számos halvány műhold tette változatossá a teljesség 100 percét.

A Holdról el is feledkeztünk, pedig ez alatt beért a földárnyék legközepébe (a fogyatkozás középideje: 22:12:37). Puszta szemmel szinte semmi sem maradt belőle, csak egy gyengén derengő, barnás folt. Megállapítottuk, hogy akinek nem volt tudomása arról, hogy most holdfogyatkozás van, a már besötétedett ég aljára nézve nem is vette volna észre. A nagyobb távcsövekkel beállítva a Hold kör alakja ott derengett ugyan, de homályos volt, semmiféle holdi objektum nem volt felismerhető benne. Még a teliholdkor szépen látszó holdtengerek jellegzetes alakjai is szétmosódtak, felismerhetetlenül szétkenődtek. Még a legszebb képet a kis nagyítású látcsövek adták, ezekben egy barnás-szürke égi szappanbuboréknak tűnt a Hold. A látvány szépségét fokozta a körülötte pislákoló csillagok fénye, valamint alatta a Balaton vize és a túlsó part fényforrásai. Kár, hogy ekkor a Hold még mindig alacsonyan állt, csak 10 fokkal volt a látóhatár felett.

22:10 és 22:15 között becsültük a Hold látványát. A Danjon-skála szerinti 0 ("igen sötét fogyatkozás. A Hold szinte láthatatlan, főleg a fogyatkozás közepén") és 1 ("sötét fogyatkozás, a színek a barna és a szürke árnyalatai. Felszíni alakzatok csak nehézségek árán fedezhetők fel") közötti, azaz L = 0,5. A Hold összfénye az Arcturus (0,05) és az Antares (0,92) közöttinek tűnt, azaz 0,5 magnitúdósnak. A szabad szemes határ a zenitben 5,8 magnitúdó volt ekkor, de mivel később még tovább sötétedett az ég (a csillagászati szürkület végéig) a határ 6,0 magnitúdót ért el. Néhányan éjszakai fürdőzésbe kezdtek.

Azután megjelent a fény a Hold bal oldalán (U3: előrejelzése: 23:02:41, ezt észleltük 23:03:37-nek). Nagyon szép látvány volt a sötét és csillagos égen a már elég magasan járó Hold! Balra a fényesen növekedő, jobbra a vörös, barna, narancs árnyalatokban pislákoló sötétebb rész. A fényes rész jobb széle kezdetben egyenes volt, később szépen ívessé vált, jól mutatva a földárnyék körének ívdarabját és így a Föld gömbölyű voltát.

Közben a Nemzetközi Űrállomás körbekerülte a földgolyónkat és 94 perc elteltével, 23:13-kor újra megjelent. Ezúttal a nyugati ég alján jött elő a Regulusnál. Észak felé haladt -2 magnitúdós fénnyel a Polaris alatt és északkeleten tűnt el. Azután a holdkorongot az erős fény lassan visszafoglalta. Előjöttek sorban a tengerek és a teliholdkor látható alakzatok. Végül teljessé vált a Hold (U4: előrejelzése: 00:02:14, ezt észleltük 00:03:37-nek).

Az időméréseket Sragner Márta végezte egy DCF óra segítségével. Az érdeklődőknek a jelenségről készített ismertetőket és a Magyar Csillagászati Egyesület holdtérképeit osztogattuk. A résztvevők száma 30-40 fő volt, de folyvást cserélődve 90-100 fő lehetett itt, a csillagászati bemutató 4 órája alatt Szigligeten.

Keszthelyi Sándor.

Korábbi közlés: Leonidák levelezőlista 2011. 06. 19., és Csilla levelezőlista 2011. 06. 20. 7091/2.