2011. október 31.

2008. december 1-én este a Vénusz bolygó fedése a Hold által

Vénusz-fedés megfigyelés 2008. december 1-én este.

Egész nap délnyugat felöl vonultak a határozott felhők Pécs felett és tették váltakozva borulttá vagy tisztává a jó átlátszóságú eget. Kellemes tavaszias +14 fok C időjárás volt. 15:26-kor egy kék égrészen már látszott puszta szemmel a Hold vékony sarlója és ettől balra a Vénusz fénypontja. 15:50-kor a felettük lévő Jupiter is észrevehető volt, igaz csak 10x50 B-vel. Akkor még másfél óra volt a fedésig. Ez alatt 70 %-ban tiszta egek váltakoztak teljes borultságot adó fekete felhőkkel. 16:25-16:50-ig egy kiadós záporeső is esett a Pécs délutáni csúcsforgalmában araszoló és észlelésre igyekvő érdeklődőkre.

A pécsi amatőrcsillagászok hétfő esténként tartják összejöveteleiket. 2008. dec. 1-én hétfő este is összegyűltünk, ez alkalommal egy ritka jelenség közös megfigyelésére. A Pécsről Harkány felé vezető út 6 km után ér fel egy dombtetőre, és itt már kiváló körpanoráma, azaz házaktól és domborzattól mentes délnyugati horizont van. Amatőrtársunk, Szathmáry Elemér itteni üzlete elé csoportosultunk KözEI 16:50-17:05 között.

A résztvevők: Áts György (20x50 B, 30x80 M), Bognár Zita (szabadszem), Bordács Ernő (7x50 B), Gárdonyi Róbert (szabadszem), Gyimesi Lajos (10x50 B), Ignátkó Imre (90/700 mm TCM refraktor, 25x), Keszthelyi Sándor (102/500 mm Sky-Watcher refraktor, 25x, 50x), Dr. Lutz Zsolt (110/500 mm Carena refraktor, 25x), Pásti Eszter (7x35 B), Sragner Márta (10x50B, időmérés DCF órával), Szathmáry Elemér (100/1000 mm MC, 33x).

A jókora eresz védelmébe helyeztük távcsöveinket, hiszen a zápor után is szemerkélt az eső néha. A felhőzet mozgása lelassult és hiába volt az ég fele már csillagokkal teli: a Holdat nem láttuk. Végszóra: 17:17-kor jelent meg a Hold sarlója és hozzá közel a Vénusz! Minden távcső és látcső ide szegeződött: a Holdon a sokszáz kráter látszott, a hamuszürke fényben a tengerek körvonalai és a hamuszürke fény pereméhez tapadva a fényes Vénusz! 17:18-17:20-ig teljesen tiszta égrészen gyönyörködtünk a látványban, amely puszta szemmel is pompás és ritka volt! 17:20-17:22 között újra felhőzet kezdte takarni a párost, de a holdsarló és a Vénusz a távcsövekben még látható maradt. 17:22:30-kor egy határozott felhő függönyt húzott a jelenség elé, innentől semmit sem láttunk. Amikor 17:27:20-kor visszatért a Hold sarlója, és amikor 17:27:32-kor annak a hamuszürke fénye is: már sehol sem volt a Vénusz! A Vénusz fedésén már túlestünk!

Még nézegettük a Holdat, megnéztük a Jupitert is, két holdjával együtt, azután bementünk a friss kenyér felszeletelésére, töpörtyűs zsírral való megkenegetésére, só, paprika és lilahagymával való ellátására, valamint teakülönlegességek fogyasztására. Közben nagy lelkendezéssel dicsértük a pompás jelenség látványát! Pedig a java még hátra volt!

18:15-kor ismét kivonultunk az épület elé. Csaknem teljesen felhőtlen, tejutas, és igen tiszta ég volt. Az ég délnyugati aljára szegeztük tekintetünket és távcsöveinket. Most a Hold látványát semmi sem takarta le, csakhogy még magányosan látszott (tőle jobbra csupán a Jupiter árválkodott). A Hold a horizont felett néhány fokkal volt és ezért távcsövekben elég nagy háborgást okozott a földi légkör. A hullámzás miatt így csak kis nagyítást alkalmaztunk.

Vártuk a Vénusz lassú kijövetelét. Ám, az egyszercsak hirtelen, váratlanul felfénylett! Az egyenes állású képet adó távcsövekben a fényes holdsarló alsó peremén jött elő. Ignátkó Imre 18:24:43-kor kiáltott fel a felfénylésre, őt 1-2 másodperccel később követte a többi távcsőbe-néző (Keszthelyi Sándor, Lutz Zsolt, Szathmáry Elemér) és 18:24:50-kor már szabad szemmel is észrevehető volt a Vénusz.

Távcsövekben a Vénusz igen erős fényű volt, jóval fényesebb a Hold felszíni fényességénél, így kezdetben a Vénusz fénye túlcsordult, behatolt a holdperemen belülre is. Csak ahogy telt az idő és távolodott a fény közepe, akkor, 18:25:55-re vált el a bolygó fénye a Hold fényes peremétől. Szabad szemmel meg csak 18:30:30-ra szakadt le a Vénusz a holdsarlótól. Onnantól kezdve a Hold (fényes és hamuszürkés részével együtt) különvált a Vénusz már háborgó, szivárványos színekben tündöklő erős fényétől. Lassan távolodva, egyre inkább bemerülve a légrétegek sűrűjébe 18:55-ig látszott még a páros. Társaságunk az érdekes és ritka látványban való részesülés után boldogan szedelőzködött.

A jelenség alapadatai Pécsre:
Hold: 13,4 %-os, 29 perc 34 másodperc látszó átmérő, 43 fokra a Naptól, horizont feletti magassága 11 fokról és 4 fokra csökkent.
Vénusz: 69 %-os, 17 ívmásodperc látszó átmérő, -4,2 magnitúdós fényesség.

A Vénusz közepének belépése 17:25:49 (Kaposvári Zoltán), 17:26:20 (Szöllősi Attila).
A Vénusz közepének kilépése 18:24:39 (Kaposvári Zoltán), 18:25:08 (Szöllősi Attila).
Ezek Pécs közepére vonatkoztak, azaz 46 fok 06' és 18 fok 14' koordinátákra.

A mi észlelőhelyünk pozíciója: 46 fok 01' 09" és 18 fok 14' 05" (Google Earth).
Erre a pécsi pontra számította ki (utólag) WinOccult v4 programmal Szöllősi Attila (Kecskemét) a jelenség pontos időadatait. KözEI-ben:
Belépés kezdete:17:25:58, közepe: 17:26:28, vége: 17:26:58.
Kilépés kezdete: 18:24:37, közepe: 18:25:05, vége: 18:25:33.

Az adatok szerint a belépés éppen az itteni 17:22:30-17:27:20 közötti felhőtakarás alatt történt.
A kilépéskor felhő nem volt, de a 18:24:37-es elméleti kezdet után 6 másodperccel lett a Vénusz észrevehetővé, ami a körülményekhez képest jó észlelés!

Lejegyezte: Keszthelyi Sándor.

Korábbi közlés: Leonidák levelezőlista 2008. 12. 01.

2003. május 7-én reggel a Merkúr bolygó átvonulása a Nap előtt

A Merkúr átvonulása a Nap előtt 2003. május 7-én.

Megfigyelő: Keszthelyi Sándor.

Hely: Pécs, Szőlő u. 65. A TIT Bemutató Csillagvizsgálója (a planetárium kertjében).

Az ég (eleinte kissé cirruszos, aztán) végig felhőtlen, szélcsendes, meleg volt, zavaró körülmény nem volt. A csillagvizsgálót 04:30-kor nyitottuk ki.

A jelenség kontaktusainak észlelése (időadatok UT-ben, időmérés DCF órával):

Első kontaktus: 15,0 cm T (150/2250 mm Zeiss Meniscas, SFS 63 napszűrővel, 56 x nagyítással) 05:08-tól folyamatosan figyeltem a belépést az előre jelzett helyen. A napperem enyhén háborgott, így nehéz volt a bolygó első megjelenését észrevenni. 05:12:58-kor válik nyilvánvalóvá a beharapás, de ez előtt kb. 10 másodperccel érinthette kívülről a Napot, azaz 05:12:48-kor. Nem lehetett tudni pontosan a belépés helyét és az idejét sem. Nagyon nehéz kontaktus ez!

Második kontaktus: 15,0 cm T (150/2250 mm Zeiss Meniscas, SFS 63 napszűrővel, 56 x nagyítással). Ez már könnyű volt, csak arra kellett várni, hogy a Merkúr fekete korongja „kikerekedjen”. Ennek ideje: 05:16:30. Másodpercre pontos lehet!

Az I. kontaktus nagyon nehéz volt. Nem lehetett pontosan tudni: milyen lesz az első beharapás, és pontosan hol, a napkorong és a napperem is háborgott: így 1 percnyi lett a késésem. Aztán kikerekedett a Merkúr fekete korongja, és a II. kontaktus észlelése sikerült, itt már csak 10-20 sec eltérésem volt. A földi légkör háborgása miatt nem is lehetett jobbat csinálni.

Harmadik kontaktus: 6,3 cm L (63/840 mm Zeiss Telementor, Mylar napszűrővel, 53 x nagyítással) a műszerem, mert Gyenizse Péter elfoglalta fényképezőgépével a nagy műszert. A Nap előtti utazása végén újra folyamatosan figyeltem a Merkúrt. 10:25:10-kor már éppen egy bolygóátmérőnyi hiányzik a napperem belső érintéséhez. Aztán tovább közeledik, és 10:27:49-kor megtörténik a belső érintkezés! Könnyű kontaktus, ez is másodpercre bizonyos!

Negyedik kontaktus: 15,0 cm T (150/2250 mm Zeiss Meniscas, SFS 63 napszűrővel, 56 x nagyítással) ismét. Megy le a fekete kör, aztán már csak egy kis darabka. Az erősen háborgó napperemnél egyre kisebb és egyre bizonytalanabb a Merkúr „maradványa”. Én 10:32:04-kor éreztem úgy, hogy már nincs ott semmi. Ez is nehéz ügy: ha tudta is az ember hová kell nézni, az időadatban talán 5-10 másodpercet is tévedhettem!

Egyéb észrevételeim:
a jelenség kezdetén (1. és 2. kontaktusok körül) nyugodtabb volt a légkör, a napperem kevéssé hullámzott. A Napon több apró folt is volt. 06:30-tól végig, és főleg a jelenség végén (3. és 4. kontaktusok körül) a levegő felmelegedése (árnyékban + 30 fok volt!) és a távcsövek felforrósodása miatt romlottak a részletek, eltűntek a kis foltok. A Napon csak két nagy folt(csoport) maradt (0349. és 0351.).

06:00-kor 20x60 B-vel is néztem a Merkúrt. Nagyon kicsi volt!

Többször megnéztem csak szűrővel, de szabad szemmel is a Napot, de a (12 ívmásodperces) Merkúrt észrevenni nem tudtam. Viszont az egyik napfolt (0351.) a Nap közepén látszott puszta szemmel is.

A megfigyelés helyén tartozkodó (külön észlelő, egymásnak segítő, a gyér számú érdeklődőnek bemutató) amatőrcsillagász társaim a következők voltak:

Áts Gellért (Pécs) 6,0 cm L (60/700 mm HAMA refraktorral, 47 x nagyítással, Mylar szűrővel) nézte a 3. kontaktust, és ideje: 10:31:59.

Balaton László (Solt)

Balogh János (Hosszúhetény) 20x60 B-vel, szűrővel észlelt. Ezzel csak 05:15:42-kor vette észre a Merkúrt (1. kontaktus!) A Merkúrt utoljára 10:31:05-ig látta (4. kontaktus) 20x60 B-vel.

Bugya Titusz (Pécs) 6,3 cm L (63/840 mm Zeiss Telementor, Mylar napszűrővel, 53 x nagyítással) nézte a 3. kontaktust és ideje: 10:31:58.

Gárdonyi Róbert (Pécs) Az időmérésben segített.

Gyenizse Péter (Pécs) fényképezett, de felvételei befénylettek.

Vida Tibor (Pécs) 06:42-kor lerajzolta a nap összes foltját a 15,0 cm T-vel, rajzát a naprovathoz is elküldte.

A jelenség alatt további 10 fő (arra járó járókelő, a TIT alkalmazottai) néztek a távcsövekbe, mivel helyi média semmilyen formában nem jelezte előre a jelenséget és a lehetőséget. A Magyar Televízió Pécsi Stúdiója is kiszállt 2 fővel és felvételeket készített a megfigyelésről.

Tőlünk független észlelő! Mivel a Merkúr-átvonulás munkanapra esett, és dolgoznia kellett mennie Sragner Mártának, (Pécs) nem csatlakozhatott a planetáriumi észlelőcsoporthoz. A napkeltét és a jelenség kezdetét még otthon a kertből észlelte egy 10x50 B-vel, amelynek egyik lencséjét kupak fedte, a másikra „napfogyatkozásnéző szemüvegből” készített fólia fedte. A binokulárt a keleti kerítésfal tetejének támasztva 05:05-től várta a Merkúrt. Azt csak 05:16-kor vette észre (1. kontaktus).
Ezután munkahelyére sietett és közben félóránként megnézte a délkelet-dél felé néző ablakából a  Napot, amelyen észrevehető volt a kis fekete pont 10x50 B-vel, kézben tartva is! 08:35-kor volt legbeljebb. Még 10:05-kor is megtekintette a bolygót, sajnos ezután már annyira magasra emelkedett a Nap, hogy nem tudta tovább követni és a kilépést megnézni.

Pál Károly otthon észlelt, meglátogattuk néhányan. 100/1000 Makszutovval 50 x-el jó a Merkúr feketéje. De a 280/2800 Cassegrain Celestronja jól felmelegedett 10 órára a napon és nem sokkal szebb képet mutat 100 x nagyítással. Kora reggel sokkal több napfolt volt, az idő múlásával és a távcsövek melegedésével egyre inkább eltűnnek a pici foltok. Itt is láttuk egy 10 x nagyítású keresőtávcsőben a Napot: igen picurka a Merkúr.

Keszthelyi Sándor.

Korábbi közlés: Okkult levelezőlista 2003. 05. 07.

2008. február 21-i hajnali teljes holdfogyatkozás megfigyelése

Teljes holdfogyatkozás megfigyelése 2008. február 21-én csütörtök hajnalban.

Pécsett a Pécsi Tudományegyetem Műszaki Karának Boszorkány utcai telephelyén közösen észleltük a holdfogyatkozást 01:10 és 04:50 között (minden időadat Világidőben, azaz Universal Time-ban).

Név szerint ismert amatőrcsillagászok voltak:
Áts György (Pécs) térképek és táblázatok sokszorosítását végezte előzőleg, 20x50 B-vel észlelt, időmérésben segített.
Bognár Zita (Siófok) észlelt, távcsövezett.
Keszthelyi Sándor (Pécs) 102/500 mm-es SkyWatcher refraktorral vizuálisan észlelt, 10x50 B-vel is.
Látos Tamás (Budapest) 200/1220 mm-es Dobson reflektorral vizuálisan észlelt.
Pásti Eszter (Pécs) észlelt, távcsövezett.
Peredi Krisztián (Pécs) két darab 50 mm-es refraktorral fényképezett.
Szathmáry Elemér (Pécs) 10x80 TZK binokulárral és 63/840 mm-es Zeiss Telementor refraktorral észlelt és fényképezett. Természetesen egymás távcsöveibe is gyakran átnéztünk.

A jelenséget az Új Dunántúl Napló megyei napilapban és a Magyar Csillagászati Egyesület honlapján is meghirdettük, és arra bárkit szívesen láttunk. Így az észleléssel együtt távcsöves bemutatást tartottunk és magyarázatot adtunk az ide érkező érdeklődőknek. A korai időszak miatt kevesen jöttek, szám szerint 6 fő. Összesen 13-an voltunk.

Az ég felhőtlen volt, néha jelentkeztek csak gyenge fátyolok. Az átlátszóság viszont nem volt jó, bágyadt és párás volt, amin a városi fényszennyezés elterült. Azért a Hold korongja folyamatosan látható volt. A hőmérséklet +3 fok C volt.

A félárnyék első észrevétele: 01:25-kor vált sejthetővé és 01:29-kor nyilvánvalóvá Keszthelyi Sándor szerint.

U1, azaz a teljes árnyék először érinti a Holdat: 01:43:44-kor volt Keszthelyi Sándor szerint, a belépés a Grimaldi és az Aristarchus közötti peremnél történt. (Előrejelzés: 01:43:19)

A kráterkontaktusokat mértük a távcsövekben, óra, perc, másodperc. Az időmérés DCF órával. Keszthelyi = Keszthelyi Sándor 102/500 L-el 25x nagyítással, Látos = Látos Tamás 200/1220 T-vel 49x nagyítással, Előre = Előrejelzett időpontok óra és perc, Fred Espenak honlapjáról. A belépések:


Név
Keszthelyi
Látos
Előre
Grimaldi
01:47:49

01:48
Aristarchus
01:49:32

01:49
Kepler
01:56:05
01:52:40
01:54
Billy

01:57:01
01:56
Pytheas
01:59:50
01:59:10
02:00
Copernicus
02:01:44
02:01:11
02:02
Timocharis
02:03:21
02:02:55
02:03
Plato
02:05:19
02:04:50
02:05
Campanus

02:10:40
02:11
Aristoteles
02:14:28
02:13:46
02:14
Eudoxus
02:15:10
02:14:45
02:15
Manilius


02:16
Menelaus


02:20
Dionysius
02:23:28

02:24
Plinius


02:24
Tycho
02.27:03
02:27:04
02:27
Proclus
02:34:33
02:33:57
02:34
Taruntius

02:37:15
02:38
Goclenius

02:40:59
02:42
Langrenus

02:47:14
02:48

12 mérés
14 mérés
20 db


U2, azaz a teljes árnyék teljesen beterítette a Holdat: 02:58:49-kor volt Keszthelyi Sándor szerint és 03:00:30-kor Látos Tamás szerint. (Előrejelzés: 03:01:10)
Kezdetben csak a Szaturnusz látszott a Hold mellett, ahogy fogyatkozott az erős holdfény: a Regulus is jól láthatóvá vált.

A teljes fogyatkozás 50 percig tartott, ez alatt bementünk pihenni és melegedni az egyetem aulájába. A teljesség közepén 03:25 körül kimentünk megnézni a derengő Holdat. A Hold barnás-narancsvörös színű volt, de az alsó részre világosabb és élénkebb narancsos volt. Elvégeztük a Danjon-skála szerinti becslést. Keszthelyi Sándor L=2,5 és Látos Tamás L=3 értéket figyelt meg. A bágyadt és néhol fátyolos ég zenitbeli határmagnitúdója +5,0 lehetett. Az alsó 20 fokos sávban nem voltak csillagok. Újra melegedni mentünk, majd kimentünk ismét észlelni.

U3, azaz a teljes fogyatkozás vége, a fényes Hold első sugarainak megjelenése: 03:50:18-kor volt Keszthelyi Sándor szerint és 03:50:31-kor Látos Tamás szerint. (Előrejelzés: 03:50:57)

A kráterkontaktusokat mértük a távcsövekben, óra, perc, másodperc. Az időmérés DCF órával. Keszthelyi = Keszthelyi Sándor 102/500 L-el 25x nagyítással, Látos = Látos Tamás 200/1220 T-vel 49x nagyítással, Előre = Előrejelzett időpontok óra és perc, Fred Espenak honlapjáról. A kilépések:


Név
Keszthelyi
Látos
Előre
Grimaldi
04:05:41
04:05:38
04:06
Billy

04:06:22
04:07
Tycho
04:07:31
04:07:07
04:07
Campanus

04:09:00
04:09
Kepler

04:19:12
04:19
Aristarchus
04:21:58
04:22:01
04:22
Copernicus

04:27:30
04:27
Pytheas

04:30:22
04:30
Timocharis

04:36:40
04:36
Dionysius

04:42:30
04:42
Manilius


04:42
Plato
04:44:24

04:44
Menelaus


04:46
Goclenius


04:47
Plinius


04:49
Eudoxus


04:51
Aristoteles


04:52
Langrenus


04:53
Taruntius


04:55
Proclus


04:59

 4 mérés
 10 mérés
20 db


A kráterek kilépését mindig nehezebb mérni, mivel a teljes árnyékban általában nem láthatók és megjelenésük utáni percekben válik csak nyilvánvalóvá, hogy már kinn van. Most a gyenge fátyolok és a bágyadt ég is kissé rontott a képen. A kilépések közben a Hold is alacsonyabbra került, a peremén jól láthatóak voltak a földi légkör okozta háborgások. Egyre inkább pirkadt. Úgy 04:25-től az észlelések egyre bizonytalanabbá váltak. 04:45-kor láttuk, hogy pár perc múlva a Hold le fog nyugodni egy domb vonulata mögé, így a kráterek kilépésének mérését abba kellett hagynunk. 04:50-kor összecsomagolni és hazaindulni kezdtünk. Közben a Hold 04:55-kor úgy tűnt el, hogy jobb oldalán még rajta volt az árnyék.

Az U4-et, azaz a teljes árnyékból való teljes kijövetel végét innen észlelni nem tudtuk, mert annak bekövetkeztét 05:09-re jelezték. Egyébként Pécsett az elméleti holdnyugta 05:45-kor következett be ezen a hajnalon. A napkelte 05:41-kor.

Lejegyezte: Keszthelyi Sándor.