2011. december 10.

2011. december 10-i teljes holdfogyatkozáskori próbálkozás

[Teljes holdfogyatkozást jeleztek 2011. dec. 10-én estére. Hazánkból csak a fogyatkozás végső szakasza látszhatott, ahogyan a teljesen elfogyott égitestből újra telihold lesz 15:57 és 17:18 KÖZEI között. Pécsett elméletileg a Hold 16:05-kor kelt, a keletponttól 32 fokkal balra.]

15:05-kor gyűltünk össze Pécsen a városban és kocsikkal elindultunk a várostól északra levő Misina-tetőre. Leparkoltunk és az itt álló 196 méter magas tévé-torony liftjével felmentünk 75 méteres magasságba. A presszóban 15:25-től 15:55-ig kávéztunk, majd kimentünk a körkilátóba. Itt távcsövekkel, binokulárokkal, fényképezőgépekkel felszerelkezve vártuk a Hold kelését 615 méteres tengerszint feletti magasságban. Négyen voltunk, és még 15-20 érdeklődő.

A földi látástávolság jó volt, a 70-80 km-re levő Papuk hegység is látszott. A még világos tájban néztük a házakat, távoli településeket, majd ahogy sötétedett, úgy gyúltak ki a fények a 40-50 kilométer sugarú területen. A léghőmérséklet +10 fok volt, vagyis nem volt hideg. A szél éppen délnyugatról fújt, így mi, akik északkelet felé helyezkedtünk el: éppen a torony betonhengerének szélárnyékába kerültünk. Az ég 80-90 %-ban felhős volt, de a felhők lassan mozogtak. Remény volt a holdfogyatkozás észlelésére!

A Zengő-hegy felé állandóan fürkésztük a horizontot, de a felhőzet nem engedett látni semmit. A Nap a túlsó oldalon már rég lement. A táj és az ég egyre sötétebb lett, de semmi jele nem volt a fogyatkozás közbeni Holdnak. 16:37-kor érezhető volt valami kis sárgásvörös derengés a Zengő felett, majd 16:41-kor is, és utána 16:57-kor is még inkább jobbra. Ám ez a fényfolt maszatosan csak nagyjából jelezte a Hold irányát a felhőzet mögött. A Holdat egy pillanatra sem láttuk. A felhőzet többször és még jobban összezárult.

Kivártuk a jelenség legvégét, a 17:17-es időt. Összecsomagoltuk a műszereket és az eszközöket. Lelifteztünk, kocsival hazafelé vettük utunkat. És akkor megjelent a Hold! 17:24-kor egy fél percre, majd 17:27-kor egy percre megmutatta a felhőrésekben bujkálva: már teljesen kerek ábrázatát.

Keszthelyi Sándor, Keszthelyiné Sragner Márta, Szathmáry Elemér, Vida Tibor.

Korábbi közlés: Leonidák levelezőlista 2011. 12. 10.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.