Áts György, Bordács Ernő, Füzesi Nagy János, Gárdonyi Róbert, Gyenizse Péter, Gyimesi Lajos, Ignátkó Imre, Keszthelyi Sándor, Keszthelyiné Sragner Márta (Márti), Dr. Láng Miklós, Dr. Lutz Zsolt, Dr. Pál Károly, Dr. Pál Károlyné (Gabi), Szathmáry Elemér, Vágó Györgyné (Mari), Vida Tibor 2012. február 27-én este Pécstől 6 km-re délre a kiváló körpanorámás Reménypuszta egén nemcsak a Holdat, a Jupitert, a Vénuszt és a Marsot látta, hanem a Merkúrt is figyelte 17:55 és 18:30 között. Többször vonultunk ki a bolygók megtekintésére. Felhőtlen és alul is tiszta ég volt, így a Merkúr jól látszott magasan, és ahogy sötétedett és lejjebb ment, akkor is észrevehető volt.
A Nemzetközi Űrállomás fölénk jövetelére ismét kivonult a társaság és a 18:36 és 18:43 közötti vonulását az ISS-nek nagy izgalommal követte. Az Andromeda és Cassiopeia között tűnt fel, mint 0 magnitúdós csillag. Aztán éppen a zenitben haladva az Auriga és Perseus között elérte a Jupiter -2,0-ás fényét, ám ennél már nem lett fényesebb. A Geminiben még tartotta fényességét, majd lejjebb lassan halványulni kezdett és végül csaknem a Hydra alfájáig jutva: teljesen elhalványulva ment bele a földárnyékba.
Csak ezt követően ülhettünk asztalhoz és ehettük az Elemér által felszolgált vacsorát!
Kiegészítésül: ennek az átvonulásnak során a Nemzetközi Űrállomás kezdetben, amikor megpillantottuk: 1400-1200 km-re volt tőlünk. Amikor a fejünk fölé ért akkor már csak 382 km-re volt és a legvégén 802 km-es messzeségbe került. Az eltérő távolságok is okozták a látszó fényességének változását.
Az ISS egy olyan ellipszispályán kering a Föld körül, amelyben 376 km-re lehet legközelebb és 403 km-re lehet legtávolabb a földfelszíntől. Nagyjából egy 390 km-es körpálya az jó közelítés.
Keszthelyi Sándor (Köszö)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.