2011. november 1.

2005. október 3-án látott részleges napfogyatkozás

Részleges napfogyatkozás megfigyelése 2005. október 3-án Pécsett.

A jelenséget másfél napos borultság előzte meg, a műholdképek sem ígértek jót, a fogyatkozás reggelén is egyenletesen borult ég volt. Mivel meghirdettük és felkészültünk a távcsöves bemutatásra, mégis kinyitottuk a Pécs-Baranyai TIT Szőlő utcai (volt planetáriumi) bemutató csillagvizsgálójának kapuit. A bemutatók 9:30 NYISZ-tól: Áts Gellért, Keszthelyi Sándor, Dr. Pál Károly, Patacsi Zsolt, Sragner Márta, Varga Attila.

A borult ég miatt nem vettük elő a nagyobb műszereket, csak a kisebbeket: egy 10 cm-es Makszutov-Cassegrain, egy 7 cm-es refraktor, és egy 6,3 cm-es Telementor távcsövet, kis nagyításokkal. A felhőzet ellenére 30-40 érdeklődő és a sajtó képviselői is megjelentek. Osztogattuk az MCSE „Napfogyatkozások Európában” színes prospektusát. A TIT dolgozói (a budapesti planetáriumtól beszerzett) napfogyatkozásnéző-védőszemüveget is árusítottak.

Alul a város ködösségben állt. Itt kissé magasabban egy kelet-nyugati áramlás vonult gyorsan, 9:40-től néha kék égfoltokat és magasan álló fehér felhőzetet sejtetve. 9:58-kor a csomós felhőzet megmutatta a napkorongot. Ettől kezdve három órán keresztül párpercenként váltakozott a háromféle égállapot: egyrészt a teljesen felhős és láthatatlan Nap, másrészt a felhőzeten átsejlő és puszta szemmel (napszűrő nélkül) is látható Nap, harmadrészt a bágyadt napsütést mutató, de nézőszemüveggel szépen látható Nap. A távcsövek objektívje előtt folyamatosan fennhagytuk a napszűrűket (nehogy az erős fény visszatérése vakítson), így néha a napkép akkor sem látszott, amikor szemmel igen.

10:01-10:04 között egy napderengési periódusban láttuk a 10:03-kori beharapást. Távcsövekben alul (kissé jobbra) jött be a Hold. Szemmel felül (kissé balra) 10:08-tól már látszott a perem csorbulása, és a hiányzó rész percről percre nagyobb és a közönségnek is nyilvánvalóbb lett.

Számos kisgyermek is jött, nagyrészt olyanok kik 1999 augusztusában még nem is éltek! A távcsövekkel bemutattuk a Hold élesebb, recésebb, pár holdhegy profilját is mutató sötét oldalát, a Nap fényesen és szabályosan határolt körívét. Sajnos egyetlen napfolt sem látszott. Az egész jelenséget érdekesebbé tette a vonuló felhőzet és izgalmassá a Nap néha teljes eltűnése, majd visszatérte. Akik éppen nem néztek távcsőbe: azok is jól látták a Napot vagy a védőszemüvegükkel. Köszönhetően a vonuló felhőzetnek, mint természetes szűrőnek: sokszor percekig puszta szemmel is látszott a fogyatkozó Nap. Harsány vezényszavak hangzottak: Most csak védőszemüveggel nézzed! Most sima szemmel lehet nézni! Most sehogy se! Most megint látszik gyengén! Most feltenni a szűrőket!

Sok-sok fénykép készült a digitális gépek segítségével, szűrőkkel vagy nélkülük, távcsövekkel vagy anélkül. A „totalitáskor” azaz 11:20 körül éppen napsütésesebb időszak volt. Úgy látszott a napkorong középpontjáig hatolt be a holdperem. A riporterek és a közönség egy része hazaindult ebédelni. A bemutatást vezetők maradtak, mert még szállingóztak „későnjövő” érdeklődők. A Hold a Nap „alatt” halad el, a kilépésre is a déli peremnél került sor. Puszta szemmel 12:40-kor még látszott egy kis csorbulás. A jelenség utolsó perceinek és a távcsöves kilépésnek megfigyelését egy felhősebb időszak hiúsította meg.

Egy felhőtlen napon talán unalmas lett volna a háromórás napnézés, ám a csomókban vonuló felhőzet igen izgalmassá és érdekessé tette a jelenség egész folyamatát.

Keszthelyi Sándor.

Korábbi közlés: Leonidák levelezőlista 2005. 10. 03.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.