2012. október 2.

2008. február 21-i hajnali holdfogyatkozásról még egyszer

A pécsi csoport tagjai (szám szerint 13 fő) 2008. február 21-én közösen, sok távcsővel figyelték a holdfogyatkozást az egyetem Műszaki Karának sportpályájáról 02:15 és 05:50 között. Csak nagyon gyenge fátyolok jöttek néha, de a Hold egész idő alatt látszott, jól észlelhetők voltak a kráterek kontaktusai főleg bemenetelkor, néhány a kimenetel során, és az U1, U2, U3. Csak a legvégét nem láthattuk, mert akkor már pirkadt és a Hold távcsőben igen nyugtalannak, elmosódottnak látszott és egy domb mögé le is ment. Egyébként a földárnyékban bujkáló Hold szép színekben pompázott. A teljesség idején melegedtünk a fűtött aulában, csak a totálközépkor mentünk ki pár percre danjonozni.

Már este bepakoltam minden eszközt a kocsiba, és amikor 01:45-kor keltem, 02:00-kor indulhattam is. Kedves nejem szépen otthon maradt a jó meleg szobában, hogy kialudhassa magát, tekintettel a csütörtöki munkanapra. Ebből semmi sem lett, mivel otthon felejtettem a mobiltelefonomat, és arra rendszertelen időközönként hívások, esemesek érkeztek a kedves amatőrcsillagász ismerősöktől. Elnézést kérek, hogy nem reagálhattam hívásaitokra, és főként itt a nagy nyilvánosság előtt esedezem bocsánatért nejem kialvatlanságáért!

Keszthelyi Sándor.

Korábbi közlés: Leonidák levelezőlista 2008. 02. 21.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.