2012. szeptember 30.

2003. augusztus 27-i hajnali holdsarló észlelési kísérlet

A holdsarló-megfigyelés magyar rekordja 1985. szeptember 14-én hajnalban született, amikoris egyrészt Bólyból Kész László és Szabó Sándor, másrészt Nagyszalontáról Kósa-Kiss Attila egyszerre illetve egymástól függetlenül látta a nagyon-nagyon vékonyka holdsarlót. Annak kora (az újhold időpontja előtt) 15 óra 21 perc illetve 15 óra 39 perc volt (A keletebbre lakó Kósa-Kiss 18 perccel korábban elvesztette a pirkadatban eltűnő sarlót).

A rekord napján 52 perccel kelt a Hold a Nap előtt, és erre nagyon hasonlító helyzet állt elő ma, 2003. augusztus 27-én hajnalban: ekkor (Pécsre előre számítva) 05:11-kor a Hold, 06:01-kor a Nap kel, azaz 50 perccel kelt a Hold korábban. A Hold kora 14 óra 15 percnyi holdkeltekor, amely az idő múlásával akár 14 óra alá is csökkenhet!

Úgy tűnt remek lehetőség adódik a magyar rekord megdöntésére, hiszen a Hold nagyjából hasonló helyzetben, a Naptól északabbra, kellően távol kel. Még izgatottabbak lettünk, amikor már este 21 és 22 óra között kellemes, nyugodt, felhőtlen ég volt. Éjjel 02:30-02:50 között nagyon jó átlátszóságú, alul is tiszta ég volt. 04:30-kor keltünk, 04:40-kor már a kocsiba ülve mentünk ki Pécstől 10 km-re délre, egy keleti kilátást biztosító dombhátra 05:00-ra. Felhőtlen, nyugodt, tiszta ég volt, a pirkadat kékes-zöldes derengése csakis a keleti égaljra korlátozódott, az ég másutt még tele volt csillagokkal. Nyugaton a fénylő Mars, keleten a Szaturnusz. Az Auriga, Gemini, Taurus, Orion. A Procyon, az alig pillogó Sirius...

Benéztük az északi és a keleti irányt. 05:10-től kezdve 10x50 és 7x35 binokulárokal kezdtük pásztázni az északkelet-keleti horizont feletti részt. Az ég alja is felhőtlen volt, kondenzcsíkos sem voltak, csak nagyon távoli repülőgépek haladtak 3-4 fok magasan. Viszont a virradat fénye elárulta: az égbolt legalsó 2-2,5 fokos része homályos, maszatos. Nem tudni mi ez: magaslégköri vulkáni por, az ország területe feletti por vagy levegőszennyezés összegződése, pára, ... de nagyon kellemetlen látvány (sajnos nem is először), mert ebben a holdsarló észrevételére remény sem volt. Hiába pásztáztuk folyamatosan binoklikkal a Hold feltételezett helyét: annak sarlóját nem láthattuk meg.

05:36-kor már nagyon virradt, a Nap közeli feljövetelét egy függőleges, gyenge naposzlop jelezte. A Mars egyre lejjebb került, szemmel 2 fok magasan el is tűnt, viszont a Sirius még látszott 05:47-kor, amikor befejeztük a nézelődést.

Keszthelyi Sándor.

Korábbi közlés: Csilla és Leonidák levelezőlista 2003. 08. 27.  
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.