2012. szeptember 30.

2003. február 13-án este holdhaló látványa

Egy jó nagy holdhaló alakult ki február 13-án este. Pécsett, amikor 18:55-kor kinéztem, már ott volt a Hold körüli nagy kör. A 23 fokos ív teljes kört mutatott. Állandóan, 5-10 percenként nézegettük a nejemmel. Fényes, határozott volt, folyamatosan látszott egészen 23.20-ig. Utána is lehetett még, de akkor már nyugovóra tértünk. Éppen úgy helyezkedett el a Hold körül, hogy a haló körének belső pereme a Betelgeuse csillagra esett. Érdemes lenne kiszámítani, hogy a Hold közepe és az alfa Ori hány fokra volt egymástól.

Rögtön felhívtam a szabadszemes rovatvezetőt. Balaton László engem értesített, hogy látja, Hubel Pál és neje (Kán, Baranya megye) is telefonált, hogy nézik. Látták Szigligeten Vértesi Eszter és Kardos Tibor, látta Illés Elek (Pécs). Egy csomó szövegüzenetet küldtünk szerte-szét, másutt nem jeleztek vissza. Lehet, hogy csak a Dunántúl déli részén látszott?

Ha nincs a holdhaló, sosem derül fény egy nevezetes eseményre. Hevesi Zoltán (Kaposvár) is látta a szép jelenséget, erről többször hírt is adott. Az égi glórián ő egyáltalán nem csodálkozott, ezt nagyon rendjén valónak találta. Még szép, mivel a mai napon ünnepli születésnapját, éppen fél évszázados lett! Isten éltesse az égi örömök nagy kedvelőjét!

Keszthelyi Sándor.

Utólagos számítás szerint: 24 fok volt a Hold körüli fényjelenség sugara. A szakirodalom 22 illetve 23,5 fokos adatokat ír a kör sugarára. Megemlítenek egy 46 fokos sugarú kört is, az ritkább. A helyesírás pedig halo-ként íratja (naphalo és holdhalo), azaz rövid o-val. Mi a halókat hosszú ó-val írjuk.

Korábbi közlés: Leonidák levelezőlista 2003. 02. 14.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.